F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1998/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1998)

SZEMLE - Széless György 1761. évi leírása a Szent Adalbert székesegyház és a Szent István templom romjairól. Esztergom, 1998. (Lővei Pál)

sáb). Jó megfigyelőkészségre és minden iránt érdeklődő személyiségre utal az is, ahogy hírt adott a székesegyház mellett elásva raktározott, szétporló hüvelyes vetemények megtalálásáról (8/5.§.: 137. old., 2. hasáb). Hajlandó volt veszélyes kalandokba is bocsátkozni tapasztalatgyűjtés végett, a török fürdő medencéjében végrehajtani kívánt mérések során a víz sodrában majdnem elmerült (8/2.§.: 129. old., 1. hasáb). Széles körű, nem csupán történeti érdeklődését mutatja a város vizeinek, időjárási viszonyainak tárgyalása is. A kötetet kellemes kézbe venni, szép a papírja, jó végigsimítani a borító mattlakk felületén. Találó és a belsőben közölt fekete-fehér képnél sokkal használhatóbb a Porta Speciosa Klimó-féle festményábrázolásának nagyméretű, színes reprodukciója a címlapon. Ügyes az eredeti kézirat keskeny szövegtükreit kihasználó, kéthasábos tördelés, kedvező az eltérő hosszúságú hasábok alkotta „hullámzás" a változó szélességű alsó szegély mentén. Ha az ember igyekszik, általában még nagyító nélkül is kibetűzhető Szélessnek az eredeti mérethez képest némileg lekicsinyített kézírása. A facsimile-oldalak közlésébe befurakodott egyetlen hibára a megjelenést követően maguk a kiadásban közreműködők hívták fel azonnal a figyelmemet, és a tévedés a kötetek többségében át is lett ragasztva: a nyomda (a számítógép?) ördöge a végső teljes ellenőrzést követően helyezte el a 16. fólió helyén is a 116. fólió képét. Marosi Ernő bevezetője nemcsak az egész kötet értéséhez hasznos összefoglalását adja Széless György életének és pályájának, de fontos szempontokat tár fel a mű értékeléséhez, magyar történeti kapcsolatai mellett európai összefüggésekbe is helyezve azt. A bevezető helyenként kritikus szövegéből is kiérezni azt a tiszteletet, sőt szeretetet, amit a téma mai kutatója érez a munka elindítójának személyisége iránt. Az életútban sok a fehér folt; sok homályos utalást éppen a most kiadott kéziratból lehetett kihámozni. Ez a több, mint kétszáz évvel ezelőtti, korában különleges érdeklődésétől eltekintve köznapinak mondható életút éppen annyira nehezen megfejthető talány már számunkra, amennyire az lehetett a kétszáz éve romosodé székesegyház maradványai közti tudósi tájékozódás e köznapi életút alanyának. A bevezető mellett azonban elkelt volna egy a kiadás körülményeit leíró előszó is. Ilyenfajta fordításnál érdekelheti például az olvasót, hogy a kolofonban szereplő két fordító, Waigand József és Romhányi Beatrix munkája hogyan viszonylik egymáshoz? Annál fontosabb lett volna ennek pontosítása, mivel Waigand József 1990-ben az egész kézirat átírásával és magyar fordításával elkészült. Meg kell jegyezni egyébként, hogy feladatát az Országos Műemléki Felügyelőséggel kötött szerződés keretében végezte. A megbízást először csak a Bakócz-kápolnára vonatkozó részek átültetésére kapta Horler Miklóstól, majd a munka sikerén felbuzdulva határozták el a teljes kézirat lefordítását. Az építészeti szakkifejezések magyarításában Waigand József Horler Miklóssal folyamatosan konzultált is. A latin szöveg magyar fordítása gördülékeny, jól olvasható. Helyénvaló, hogy a fordítás alkalmazkodik az eredeti archaizmusához, sokkal kevésbé az, hogy elég gyakran hiányoznak a tagmondatok közötti vesszők, időnként az érthetőség rovására is megy a központozás szabályaitól való eltérés. Helyenként indokolatlan új bekezdések nyitása ott, ahol a kézirat szövege folyamatos mind formáját, mind tartalmát tekintve szorosan összetartozó szövegek, ugyanazon tárgyak leírásai szakadtak ketté például az