Détshy Mihály nyolcvanadik születésnapjára tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 11. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 2002)
Mikó Árpád: Magnus Gruber: Tractus Danubii (1531). Egy forrás nyomában
partjáról szólva kevesebb említenivalót talált fontosnak. Csak a Csepel-szigeten szólt a királyné palotájáról, amelyet vadászatok alkalmával használtak (fok 59r). Ezt az épületet többen említették, így Ladislaus Suntheim 51 és Oláh Miklós is (Hungária IV,8-10). V> E néhány egyszerű - archeológus érdekű - adaton kívül, amelyek persze különkülön is érdemesek a figyelmünkre, két problémára kell még kitérnünk. Ehhez azonban nem elég egy-egy kiragadott mondat elemzése, mert intellektuális természetű tendenciákról van szó. Az egyik az a kérdés, hog)' vajon miért épp ezek a magyarországi épületek, szobrok bizonyultak említésre érdemesnek 1531-ben a Habsburg-udvarban. Kétségkívül híres mű volt a bronzból öntött Hercules-szobor a budai palota előtt, amelynek aktualitást az adott, hogy Szulejmán szultán (vagy talán inkább a nagyvezír, Ibrahim) felismerte szimbolikus jelentőségét (amit Mátyás király és humanistái szántak neki), és 1526-ban elhurcolta Isztambulba, hogy diadaljelvényként felállítsa az At Mejdanin. Mindenkit lenyűgözött - amíg nem lett rommá - a visegrádi palota függőkertjeivel, szökőkútjaival. 56 Olyan szép volt, hogy (ekkor még) a törökök sem bántották. Nagyon fontos locus communis volt - végig az egész 16. században - a Bakócz-kápolna is, a középkori esztergomi székesegyház legismertebb része. Már Oláh Miklós részletesen írt pompázatos kialakításáról; az északi utazókat azonban hamarosan más is megragadta: Christoph Carlowitz például észrevette, hogy a fehér márvány oltár „in Italia gemacht" (1542), Franz Ömich (Omichius) pedig az egész épületről állította, hogy „vom roten Marmorstein auff die Römische Art gebawet" (1582). 57 Úgy tűnik fel, hogy ismertségében - a vörös márvánnyal burkolt, aranyos kupolával lezárt tér megdöbbentő élményén kívül - a modern, környezetétől teljesen elütő épület antikizálása is szerepet játszott. Ami a 16. század elején egyedülálló ritkaság volt az Alpoktól északra, az néhány évtized múlva általános mérce lett. Grubert azonban aligha ez motiválta: a magyarországi épületek és szobrok olyan nevezetességek, mint a nagy kőhidak Germániában vag)' a Stephansdom óriási tornya Bécsben. A másik figyelemre méltó vonása Gruber művének, hogy az alakulóban lévő Mátyás-kultusz verbális kelléktárából több elemet is tartalmaz. Alighanem „Mathias Corvinus" a leggyakrabban emlegetett uralkodó a libellusban. Negyven évvel a magyar király halála után még mindig fontos megemlíteni Korneuburg (hónapokig, 1484. december 4-ig tartó) hosszú ostromát; Hainburg és természetesen Bécs elfoglalását. 1531-ben, amikor a középkori magyar állam éppen eltűnőfélben volt Európa térképéről, a két császárral hajdan sikeres háborúkat vívó Mátyás király alakja szinte mitikussá vált. Hangsúlyozni kell: itt a Hasburgok udvarának Mátyáskultuszáról van szó. A Habsburgok a Jagellóktól nemcsak a magyar trónt örökölték meg, hanem az egész régió fölötti hegemóniát is, azt, amire annak idején Mátyás király is (gyorsan múló sikerrel) törekedett. A Jagellóktól az államisággal a királykultusz is Ferdinándra szállt.'* Könnyen lehet, hogy Gruber 1531-ben - vagyis a Tractus Danubii írása idején is - Bernhard von Cles környezetében tartózkodott. Cles, mint erre utaltam, a Habsburgok politikájának egyik kulcsfigurája volt. Talán Gruber művének (adatainak) is hasonló volt a célja, mint Petancius Itinerariumának. 5 " A Mátyás-kultusz hangsúlyozásának is konkrét politikai indítékai lehettek. Mátyásról a legszebb, szinte programszerű mondat Gruber munkájában Visegrád leírásánál olvasható: „Mathias Corvinus rex invictissimus, qui orientis et occidentis caesares bello fatigavit". Azaz: „Corvin Mátyás, a legyőzhetetlen király, aki a keleti és a nyugati császárral is háborút vívott". A latin mondat első négy szava rejtett - és feltehetően öntudatlan - idézet. Az itáliai humanisták - például Bar-
