Lővei Pál szerk.: Horler Miklós Hetvenedik születésnapjára Tanulmányok (Művészettörténet - műemlékvédelem 4. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)
Marosi Ernő: Újabb Zsigmond-portrék
Ujabb Zsigmond-portrék MAROSI ERNŐ i - különösen magyarként és magyar művészettörténeti iskolázottsággal - a 15. század művészetével foglalkozik, alig tudja elkerülni, hogy előbb-utóbb ne fedezzen fel Zsigmond-portrét. Zsigmondnak - már-már a hajdani kupié szellemében („hogy ilyen szépnek hozta őt a gólya:/mit tehet a Zsiga, Zsiga róla"), de persze nem magyar, hanem római királyi, majd császári minőségében - az a szerepkör jutott, hogy a művészettörténet számára a portré publicitásának példája legyen. Már a kortársak is szívesen tértek ki magas méltóságának és nemes megjelenésének szerencsés egybeesésére, 1 s a modern művészettörténeti irodalom is erre vezeti vissza portréinak sokaságát és széles körű elterjedését, kriptoportré-ábrázolásainak gyakoriságát és sokféleségét, s végül azt a sok nemes, szép, méltóságteljes arcot, amelyek már portrénak sem tekinthetők ugyan, de emlékeztetnek a császárra, pl. sasorrára, szakállára, általános arcberendezésére vagy valamely attribútum (rendszerint a jelvény-mivoltában joggal vitatott szörmekucsma) révén." Ezt a dicsőséget nem minden veszteség nélkül nyerte el, s így az bizonyos fokig kétes dicsőség is: arcvonásai ugyanis olyan mértékig közkeletűvé váltak és elterjedtek, hogy már-már felmerül személyes jellegük illetve hivatalhoz kötöttségük ellentéte is. 3 Részben műfaji kérdés, részben kulturális, sőt Zsigmond személyiségét is érintő probléma portréi túlnyomó részének feltűnő intimitás-hiánya. 4 A lehetséges kérdések: Vajon nyom nélkül eltüntek-e a valaha talán megvolt, s a reprezentatív portréknak mintaképül szolgáló, intimebb és személyesebb ábrázolások? Vajon ilyeneket Zsigmond egyáltalán nem is igényelt, amint pl. az elmélyültebb olvasás hajlama sem igen jellemzi a könyvekhez való viszonyát? S végül mindebből nem elsősorban egy magas szerepét meggyőzően előadó, fejedelmi kommunikátor egyénisége bontakozik-e ki? A válasz azért lehetetlen, mert Zsigmond ikonográfiájának anyaga még egyáltalán nincs kimerítve; a legkevésbé valószínűleg műfaji tekintetben. Az eddigi kutatásokban hagyományos értelemben vett, személyének és arcvonásainak azonosítását lehetővé tevő arcképei dominálnak, s bár Kéry Bertalan tárgyalta a Hadlungsporträt példáit, mindenekelőtt az a hatalmas hagyomány, amely kéziratos, illusztrált krónikákban (ilyen a konstanzi Richental, a berni Tschachtlan) s az ezek nyomába lépő nyomtatványokban rejtőzik, lényegében felderítetien. E csoportba tartozik a szövegében mindig is alapvető forrásnak tekintett és régen kiadott Windecke-féle történeti munka teljes, mindenestül kiadatlan és tisztázatlan illusztrációs anyaga. 5 Hozzájuk hasonlóan, a tulajdonképpeni portréhagyomány megítélése is rendkívül nehéz, ameddig csak az extenzív gyarapítás szempontjának van alávetve. Mindenekelőtt a kronológiai szempontok - és személyről lévén szó: az életkorok - érvényesítendők az eddiginél erősebben. Vajon
