Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei (Művészettörténet - műemlékvédelem 3 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993)

Műemlékek - I. Balatonkenesétől Tihanyig

füredi hitközség a református gyülekezettől. A 17. századtól református templom volt, és ahogy a tihanyi apátsággal 1725-ben folytatott per anyaga bizonyítja, a reformátusok nem sokkal azelőtt építették újjá a középkori füredi templomból. A 18. század első ne­gyedében még állt a templomot körülvevő fal is. A középkori Füred papja az 1333-as pápai tizedjegyzékben szerepel először, az itteni Szt. Margit-egyház 1550-ig fordul elő az írott forrásokban. (Védett épület.) Evezősház, Balaton-part. A hajókikötő torkolatában álló emeletes ház, földszintje előtt vasbeton oszlopos, emeletén faszerkezetű tornác. Az 1880-ban alakult jacht-klub székhá­za számára 1886-ban építették Hauszmann Alajos terve alapján. (Műemlékileg védett.) Esterházy-kastély, Béke út 1. Földszintes épületként 1780 körül épült, 1838-ban klasszicista stílusban emeletesre építették át. A reformkorban a fürdőtelep közkedvelt szállója és vendéglője működött benne. Második emeletét az 1940-es évek elején emelték rá. Jelenleg szanatórium. (Védett épület.) Blaha Lujza u. 2. Kertben álló, egyemeletes, romantikus nyaraló, főhomlokzatán eme­letes, oldalán földszintes fatornác. 1868-ban Huray István fürdőorvos, Jókai Mór sógora építtette. A Balatoni Intéző Bizottság Titkárságának székháza. (Műemlékileg védett.) Blaha Lujza u. 6. Blaha-villa, földszintes, klasszicizáló homlokzatán három-három ab­lakos szakaszok között oszlopos-pilléres, timpanonnal fedett portikusz. Főpárkányában a „Blaha Lujza nyaralója 1893-1910" felirat olvasható. A nagy színésznő emlékét arcké­pével díszített emléktábla őrzi a homlokzaton. (Műemlékileg védett.) Blaha Lujza u. 7. Hermina-udvar. Késő barokk eredetű, mai alakjában eklektikus, egy­emeletes épület. 1795 körül még földszintes, a 19. század elején klasszicista stílusban, a század végén pedig mai formájára építették át. (Műemlékileg védett.) Blaha Lujza u. 9. Az egykori Postaház, később Terézia-udvar. Dísztelen öttengelyes homlokzatú, emeletes, utcasorba épített ház, amelyet 1816-ban Fülöp József postamester földszintes formába emeltetett. 1860-ig volt Füred postahivatala, emelete vendégek fo­gadására szolgált. (Műemlékileg védett.) Blaha Lujza u. 10. Az egykori Nagyvendégló, amely a tihanyi apátság épületeként 1783-ban épült késő barokk stGusban. 1802-1803-ban kapta klasszicista formáját. Ma szanatórium. Egyemeletes, az utcára néző rövidebb és a Gyógy tér felé hosszabb hom­lokzattal, a századfordulón átépített, szecessziós részletképzéssel. A Gyógy tér felőli szárny kapualja mellett van az 1848-ban épített, négy kőoszlopon nyugvó, kilencbolto­zatú klasszicista egykori kávéház terme, most a szanatórium társalgója. (Műemlékileg védett.) A volt Nagyvendéglő melléképülete, táblázatos vakolatarchitekturával díszített, hosszú és egyemeletes késő barokk épület 1810-ből. (Műemlékileg védett.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom