Népek és nemzetek közös építészeti öröksége (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1988 Eger, 1988)

Kerner Gábor: Délszláv építészet hazánkban

Kemer Gábor Délszláv építészet hazánkban A „magyarországi délszlávok" elnevezéssel általában a mai Jugoszláviában egyesült szerb, horvát és szlován nemzet magyarországi esoportjait szoktuk összefoglalni. Régebben — de néha napjainkban is — a „délszláv" fogalmat sokszor rosszul, helytelenül értelmezték, s a délszlávok nyelvére is ezt alkalmazták. A „szerb-horvát" nyelv helyett gyakran a „délszláv nyelv" kifejezést használták. Ami a magyarországi délszlávok nyelvét illeti, a szerbek és a horvátok irodalmi nyelve azonos, szembeötlő különbség a kettő között csupán az, hogy a szerbek általában a cirill betűs, a horvátok pedig a latin betűs írást használják. A szlovének irodalmi nyelve, habár szintén szláv nyelv, a szerb-horváttól elütő, különálló nyelv, a szlovén. Ha elfogadjuk azt az állítást, hogy önálló délszláv nyelv nem létezik, akkor az előadásom címe nem fogadható el, mert a „délszláv építészet" kifejezés is helytelen. Mint ahogy a hazánkban élő délszláv nemzetiségek nyelve elkülöníthető, úgy különbözik építészeti kultúránk is, sajátos jegyeket hordozva. Ezek a különbözőségek ugyanakkor nem akkorák, hogy vállalkozhatnak azok bemutatására. Hiszen egy GyőrSopron megyei horvát település vagy egy Baranya megyei sokác település nem sokban különbözik a környező falvak építészetétől, különösen nem a szakrális építészet tekintetében. A horvátok és a szlovének katolikus vallásúak, így a templomi építészetük azonos a magyarokéval, illetve a szintén katolikus más nemzetiségiekével. Ami élesen elkülöníthető, az a szerbek építészete, hiszen pravoszláv vallásuk következtében építészeti kultúrájuk is sajátságos és élesen különbözik a más felekezetek építészetétől. Úgy gondoltam, hogy előadásomban elsősorban a szerb egyházi építészetet mutatom be, hiszen a hallgatók számára is ez jelenthet elsősorban érdekességeket. Mielőtt azonban a szerb egyházi emlékek bemutatását elkezdeném, nézzük meg, hogy hol élnek hazánk területén nagyobb délszláv csoportok. Baranya megyében horvátok és szerbek, Bács-Kiskun megyében horvátok, egy településen — Hercegszántón — szerbek, Békés és Csongrád megyében horvátok, Pest megyében horvátok, Győr-Sopron megyében horvátok, Pest megyében szerbek és horvátok, Somogy megyében horvátok, Tolna megyében szerbek, Vas megyében szlovének és horvátok, Zala megyében horvátok, az ország különböző nagyvárosaiban pedig vegyesen találunk délszláv lakosságot. Mint az előzőekben említettem, a szerb egyházi építészetet kívánom bemutatni, annál is inkább, hiszen a műemlékvédelem területén is ezek a leginkább veszélyeztetett emlékek. A délszláv népek, s közöttük a szerbek Magyarországra településének kérdését már sokan tanulmányozták, s ezzel kapcsolatban többféle vélemény is kialakult. A rendelkezésre álló adatokból azt állapíthatjuk meg, hogy az áttelepülések különböző hullámokban történtek és szinte kivétel nélkül összefüggtek a törökök előrenyomulásával. A szerb nép nagyobb költözései az 1459, 1465, 1481—83 évi hadjáratok idején történtek, de különösen az 1526— 1561 közötti időszakban. Nagyon jelentős vándorlási hullám volt még a XVII. század végén a Csurnojevics pátriárka által vezetett betelepülés. A bevándorlásokat követően szerb központok — egyházi központok — létesültek, általában egy-egy településen belül élesen elkülöníthető helyen, amelyeket „Rácvárosinak neveztek. A jelentősebb szerb központok a következők: Pest, Szentendre, Esztergom, Grábóc, Dunaföldvár, Szeged, Eger, Balassagyarmat stb. Az egyik legrégebbi szerb központ Ráckeve, és itt található a talán legértékesebb szerb egyházi emlékünk, melynek részletes leírásán keresztül megismerkedhetünk a szerb építészeti kultúra általános vonásaival is. . A Ráckevét alapító, 1440-ből származó oklevelek említik, hogy a Szerem megyei Keve rác lakóit I. Ulászló Szent Ábrahám pátriárka tiszteletére emelt templom közelébe telepítette le, ahol azelőtt állítólag falu volt. Az említett templom valószínű azonos volt az ezen a helyen a XIII. században alapított, Szent Ábrahámról elnevezett monostorral. A monostor közelében kisebb település volt, de az a XV. század közepére már elnéptelenedett. Az elhalófélben lévő települést frissítette fel I. Ulászló 1440-ben, amikor a törökök által elüldözött Keve mezőváros rác lakóit a Csepel szigetre telepítette. 1581 -ben írt versezetében Skaricza Máté részletesen beszámol a templom történetéről. „Az Nagy Bol dog A sszony kápolnaját, Ráczok megépítik mint sajátyát, Tud kilenczven négy esztendő szénát, Hogy mind véghez vivék eő munkaját." A fentiekből kitűnik, hogy a Boldogasszony templom 1487 táján épült, késői, de tiszta gótikus formákkal. Építése valószínűleg összefüggött Mátyás és Beatrix ez idei ismételt kiváltságleveleinek kiadásával. Skaricza azt is említi, hogy a Borbás család a szent kereszt templomon kívül tornyot is építtetett. Mivel az utóbbinak tornya nem volt, ez az adat csak a jelenlegi szerb templom melletti, a XVI. század elején megkezdett toronyra vonatkozhatik. A toronnyal együtt emelték ekkor a templom déli oldalához csatlakozó két kápolnát is, amelynek gótikus szerkezete és reneszánsz kapuja jól párhuzamba állítható a toronyföldszint széles félkörívű egészen kései gót, ma elfalazott kapujával. A reneszánsz és a hozzá közel álló formák hihetővé teszik olasz kőművesek és kőfaragók közreműködését, amint erre Skaricza s szent kereszt templom építésével kapcsolatban világosan utal is. Ezek az olasz kőművesek valószínűleg Budáról kerültek Ráckevére. A XVIII. sz: zadból a templomról hallgatnak a források. 1768-ban készült a templom első ismert leltára, amely az épületet is váz atosan leírja, ismerteti a berendezést és a felszerelést. A leltár a templom történetét a XIV. századra viszi vissza, álVtása szerint Zsigmond király idejében Kévén szerb kolostor állt. E téves adatokkal szemben valószínű, hogy már t XVI. században a templomhoz kolostor tartozott. A XVIII. századi adatok egyértelműen kolostortemplomról szó ,iak. A leltár szerint a tornyo; 1758-ban építették. Ekkor került tehát a későgótikus föld: zintre a két