A műemlékek restaurálása (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1974 Eger, 1974)

Műemléki Felügyelőség megbízásából az Építéstudományi Intézet tanulmányt készitett az előbb emiitett falszerkezetek skanzenbe való szállításának lehetőségeiről. Az eredmény egyelőre nem volt más, minthogy a feltett kérdésre nemmel válaszoltak, azaz ezt a kívánalmat jelenleg megoldhatatlannak Ítélték. Igy aztán rendre épülnek Szentendrén a tégla és kőépületek uj anyagból, kevés eredetiséggel. Térjünk vissza a skanzenbe kerülő objektumok tervezésének, bontásának és felépítésének gyakorlati kérdéseire. A munka a felmérési terv készítésével kezdődik. Ez után kerülhet sor a bontásra. Ennek folyamán az egyes szerkezeti elemeket gondosan be kell számozni, s ezeket a számokat a párhuzamosan készülő bontási terven, majd később a falépités kiviteli tervén fel kell tüntetni. A bontással egy Időben célszerű elvégezni a helyszínen a faanyagok osztályozását és selejtezését. Az osztályozás alapján megkülönböztethetünk ép szerkezeti elemeket, javítással (foltozással, hosszabbitó toldással, mügyantás kiegészítéssel) felhasználható elemeket és teljesen használhatatlanokat, amelyeket ki kell selejtezni. Ez utóbbiak részletes és pontos felmérése elengedhetetlen, hiszen enélkül a hiteles pótlás nem lehetséges. A bontás után kell elvégezni a faanyag egységcsomagokba való csomagolását, azaz az azonos hoszszuságu, azonos szerkezeti elemet képező bontott darabokat kell egy depőnlában összegyűjteni, majd kötegelni, hogy a szállítás egyszerű, a károsodás pedig minimális legyen. A skanzen területére beérkező faanyagot célszerű a legrövidebb időn belül konzerválni. Nem törvényszerű ugyan, hogy ez a mUVelet a felállítás közelében klépitett telepen, s nem erre rendeltetésszerűen szolgáló üzemben történjék, de a kialakult gyakorlat ez. A korábbi években megkíséreltük a faanyag konzerválását a MAV Fatelltő Üzemében elvégeztetni, rövid időn belül azonban fel kellett ezzel hagyni. Egyrészt azért, mert 6 méternél hosszabb elemek telítésére nincsenek berendezve, másrészt azért is, mert az ő technológiájuk szerinti fatelités kb. egy évig mérgező hatású, igy az elemek beépítésére csak hosszú várakozás után van lehetőség. Ez nyilvánvalóan baj. Jelenlegi gyakorlatunkban tehát nem nyomás alatti telitéssel, hanem áztatással, bemártással, ecseteléssel történik a konzerválás. A következő mozzanat a hibás elemek javitása és kiegészítése. Ez utóbbi történhet fával és műgyantával. Rendszerint Ilyenkor készítjük el a kiselejtezett elemek pótlását, az eredetivel megegyező faanyagból és felületi megmunkálással. Ha ezzel is kész vagyunk, tulajdonképpen nincs akadálya az épület újbóli felállitásáaak. A gyakorlat azonban az, hogy különböző okoknál fogva erre nem rögtön kerül sor, hanem a felállításra előkészített faanyagot rövidebb-hosszabb ideig deponálni kell. A helyszíni felépités pontos kiviteli tervek alapján történik. Ez tartalmazza a beszámozott elemek visszaépítésének módját és az összes uj szerkezeti elemet. Itt nemcsak pótlásokra kell gondolni, de olyan szerkezetekre is, ami az eredetinél hiányzott, de most nem nélkülözhető. (Alapozás, szigetelés, vizlevezetés, esetleg villamos berendezés, villámvédelem stb.) Nem kell külön hangsúlyozni, hogy akkor jó a megoldás, ha ezek a szerkezetek teljes egészükben rejtve maradnak és az épület összképében nem jelentkeznek zavaróan. Az elmondottak során akaratlanul is főleg a fából készült épületek skanzenbe való áttelepítésének kérdéseivel foglalkoztam részleteiben. Ennek az az oka, hogy mint láttuk - a más szerkezetű épületeknél egyelőre meg kell alkudni az anyag jelentős része eredetiségének hiányával, így a konzerválásrestaurálás jellegű feladat viszonylag kevesebb. Arra kell viszont törekedni, hogy ha a vályog, a kő vagy a tégla nem is eredeti, az épités módja és technológiája biztosítsa az eredetihez hasonló állapotot. Magyarországon jelenleg itt tartunk a skanzenek építésében. Befejezésül egész röviden legyen szabad néhány külföldi tapasztalatomról számot adni. Jártam szabadtéri néprajzi muzeumokban a Szovjet -