Műemléki helyreállítások előkészítése (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1972 Eger, 1972)

Dr. Entz Géza: A műemléki helyreállítások tudományos előkészítése és a tudományos dokumentáció

létben tartsa. Az uj művészi igény kimélet nélkül elsöpörte a régit. Gondolhatnánk, hogy ez a műemlék pusztitás Visegrádon talán valamiféle szerencsétlen véletlennek,a körülmények végzetes kimenetelű öszszejátszásának volt köszönhető. Pontosan ugyanez az esemény zajlott le azonban 1486-ban, tehát két évvel a visegrádi reneszánsz kut felállítása után Pannonhalmán. A királyi alapítású bencés apátság kommendátorsága ekkor Mátyás királyé volt.Ő építtette ekkor azt a ma is meglévő, szép későgőtikus kerengőt, amelynek ugyanúgy áldozatul esett a XIII. századi románkori kerengő, mint a visegrádi divatos kutaknak, az elavultnak tartott régiek. A kor tetterős, izmos tehetségekben gazdag művészi fejlődésének lendülete eltüntette, gyakran megsemmisítette mindazt a régebbi értéket, amely diadalmas előretörését, érvényesülését akadályozta. Azonos magatartás tapasztalható a barokk művészet idején is. A török hódoltság felszámolása után következő országos méretű újjáépítés még a leginkább elpusztított területeken is számos középkori épületünket megmenthette volna. írott egykorú forrásaink garmadával tanúskodnak arról, hogy --ha romosán, düledező állapotban is --, de álltak a hódoltság előtti kastélyok, udvarházak, templomok, városi épületek, kolostorok. Sőt a falakon belül még bőven megvoltak az eredeti berendezés részletei. A helyreállítás és megóvás lehetősége tehát nagymértékben adott volt. Mégsem ez történt. A romok vagy rossz épületek százával váltak kőbányákká s adták az anyagot az uj épületek számára. A kőszegény vidéken még az alapokat is kitermelték. A budai királyi palota, a visegrádi palota, a zsámbéki premontrei templom és kolostor kövei, faragványai a körülöttük megújuló, vagy újra életre hivott települések építkezéseinek alapjaiba, falaiba vándoroltak. Ercsi középkori monostorának remekszép kváderköveiből emelték a Csepel-szigeten a szigetujfalusi plébánia-templom csinos barokk épületét és a példákat lehetne folytatni.Ahol pedig az épületet még használhatónak ítélték, ott bekövetkezett a barokk átalakítás, mégpedig legtöbbször olyan mértékben, hogy a középkori szerkezet és a formák alig vagy teljesen felismerhetetlenné váltak.A puhán hullámzó XVIII. századi homlokzati és belső kiképzések, a boltozatok megújítása takaróként simultak a középkori maradványokra s elnyelték azokat. így tűntek el a barokk kuliszszák mögött a budai Várnegyed gótikus lakóházai, Várpalota és Siklós gótikus várai, a templomok egész sorai falun, városban egyaránt. Az életerős barokkmüvészet elnyelte a mult megkopott, korszerűtlennek érzett értékeit. Es mi történt a XIX. században? A képzőművészet addigi nagy egységes lendülete megtorpant. Az építészet önálló stilusalakitó ereje mindinkább háttérbe szorul, mind kevésbé képes szilárd gerincként összefogni az általános művészi fejlődést. Az ipar addig soha nem tapasztalt, óriási méretű kibontakozása megindítja s egyre sürgetőbben gyorsítja a városok növekedését. Az építészet mindinkább a tömegigények kielégítésére kényszerül, mégpedig fenyegetően gyorsuló iramban. Ilyen körülmények között a művészi szempontok természetszerűen visszaszorulnak. A művészeti ágak az építészettől és egymástól is elszakadnak, önálló utakra indulnak. Megváltozik a művészi élet addigi társadalmi szervezete. A megrendelő szerepét háttérbe szorítja a művészi egyéniség lassanként semmiféle korlátot nem tűrő érvényesülni akarása. A müvek jelentős része nem társadalmi igényből vagy megrendelői kezdeményezésből születik, hanem a festő vagy szobrász egyéni önkifejezési szándékából s az így létrejöbő müvek próbálnak maguknak utólag társadalmi bázist teremteni vagy keresni. Nem csoda,ha a XIX. század művészetének e bomlási folyamata a stílusok gyorsuló váltakozásához vezet. A művészet mozgásának irányát és ütemét egyre kevésbé az építészet, egyre inkább a festészet határozza meg. A század első felében a klasszicizmus és a romantika építészete még bizonyos fokig a régi értelemben kap szerepet a művészet életében, a század második felében kibontakozó eklektika azonban már nem képes az építészet képzőművészeti szerepének