Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 14. Budapest, 2007)

ÉPÜLETEK HOMLOKZATI FELÜLETKÉPZÉSÉNEK ÉS SZÍNESSÉGÉNEK TÖRTÉNETISÉGE. KONFERENCIA (BUDAPEST, 2005. NOVEMBER 17-18.) - BUZÁS GERGELY: Festett építészeti díszítés a 14-15. században

FESTETT ÉPÍTÉSZETI DÍSZÍTÉS A 14-15. SZÁZADBAN BÚZÁS GERGELY Közép-Európa, és benne Magyarország középkori építészetének karakterét több természeti és gazdasági természetű körülmény befolyásolta. E régió kevés jól megmunkálható és egyben fagyálló kőanyaggal rendelkezik. A térség viszonylag csekély mértékű középkori városiasodása miatt kevés és ezért drága volt a kőfaragó szakember is. Másrészt e területek éghajlata következtében a téli időszakban igen sokszor fagypont körül ingadozik a hőmérséklet, ami szüntelen - évente akár több száz - fagyási-olvadási periódusváltással jár. Ennek következményeként pedig a falakba szivárgó víz folyamatosan megfagy és kiolvad, az ezzel járó térfogatváltozása pedig erőteljesen rombolja a fal építőanyagait. E problémák leküzdésére egyetlen megoldás kínálkozott: a vakolt törtkő, vagy téglafalazatok és a festett faragottkő tagozatok alkalmazása. A vakolat, illetve a festésréteg egyrészt megvédte az épülethomlokzatokat a víz beszívódásától, így a fagyáskároktól, másrészt elfedte az építőanyagok, és a kivitelezés gyenge minőségéből adódó esztétikai problémákat. A vakolt fal és a faragott kőtagozatok eltérő színéből, textúrájából eredő esztétikai értékeket lehetőség szerint igyekeztek kihasználni. Szerencsésen fennmaradt Magyarországon is néhány középkori vakolt homlokzatrészlet, ahol ennek a módszerei jól tanulmányozhatóak. A Balaton-felvidéken két fontos emlék: Taljándörögd 14. század első felére keltezhető plébániatemplomának

1 és a 15. század utolsó negyedében épült nagyvázsonyi pálos kolostornak

2 a romjai olyan nagy felületeken őrizték meg eredeti külső vakolataikat, hogy azok pontos információt nyújtanak a homlokzatok egykori díszítési rendszeréről. Mindkét esetben a törtkő falakat nyers vakolat borítja, Taljándörögdön fehér, Nagyvázsonyban sárgás színű. A sarokarmírozások kvádereire és az ablakkeretekre azonban nem fed rá a vakolat. Taljándörögdön a sarokarmírozásoknál a vakolat követi a sarokkváderek nem mindig szabályos belső széleit, az ablakkereteknél viszont a keretkövek szabálytalan falban ülő széleire ráfut és egy határozott, a keretprofil szélével párhuzamos vonalban záródik, mintegy keretelve a nyílást. Ahol a keretkő kisebb és nem ért ki a vakolatkeretig, ott a köveknél és a vakolatnál is világosabb, fehér fugázóanyaggal egészítették ki, akárcsak a faragott kövek kisebb csorbulásait. Itt nem maradt semmi nyoma annak, hogy a faragott kő tagozatokat festéssel vagy meszeléssel látták volna el, de ez nem zárható ki. Nagyvázsonyban hasonló, de nem teljesen azonos módon kezelték a tagozatokat. Itt, ahol a sarokkváderek falban ülő felének végei szabálytalanok voltak, ott azokat a falétól eltérő színű vakolattal egészítették ki szabályos formára. Ugyanígy jártak el az ablakkereteknél is, azzal a különbséggel, hogy itt, akárcsakTaljándörögdön, a keretprofil szélét követő párhuzamos vonallal zárták le a vakolatot. A faragott kövek kiegészítései a vakolatnál világosabb színű, maguknak a kvádereknek narancssárga, illetve szürke színétől élesen elütő fugázó anyagot használtak. Ugyanezzel a világos fugázó anyaggal tömték el itt a kváderek kőemelő-olló fészkeit is. Mindez arra vall, hogy a kváderek eredetileg valószínűleg le voltak festve, de a vékony festés a fedetlenül álló romfalak faragott köveiről mára lepusztulhatott. E két Balaton-felvidéki emlék homlokzattagolásához hasonló Konrád Witz 1444-es genfi Szent Péter-oltárán, a Királyok Imádása-kép hátterében látható épület tagolása.

3 Itt ugyan nincs sarokarmírozás, viszont a kapukeret megoldása olyan jellegű, mint a két magyar emlék sarokarmírozása, a kapu feletti szoborfülke, pedig a Balaton-felvidéki épületek ablakkeret megoldásaival egyezik meg. A fehér vakolattól élesen elkülönülő nyíláskeretek sötét kőszínűek, a kapukeretnél világos fugákkal, a szoborfülkénél fuga nélkül. Avakolt homlokzatokazonban a magukegyszerűségével és színtelenségével nem elégítették ki az igényesebb megrendelőket. Hiszen mindazok az építészeti mintaképek, amelyek alapvetően befolyásolták a korszak középeurópai építtetőit és építészeit alapvetően más jellegűek voltak. Európa nagy építészeti központjaiban (Franciaországban, a Rajna-vidéken, Itáliában, de Észak-Európában, Angliában vagy a Pireneusi-félszigeten is) a faragott kő (kváder-, vagy kőburkolatos), illetve a nyers és mázas tégla homlokzatok voltak meghatározóak. Mivel ezeket KözépEurópában másolni csak ritkán tudták, nem maradt más megoldás, mint az utánzás. Az utánzás legpraktikusabb eszköze pedig a festés volt. Régészeti feltárások és műemléki kutatások során számos esetben kerülnek elő késő középkori homlokzatfestések maradványai. Az alábbiakban egy példát, a visegrádi királyi palotát mutatom be ebből a szempontból részletesen.