Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 9. Budapest, 1984)

Technika - Zádor Mihály: A kőkonzerválás problémái és mai helyzete

IL A MAGYARORSZÁGI FEJLŐDÉS FŐBB VONÁSAI Kutatási központok, szervezetek főbb módszerek A hazai kőemlékek konzerválásának kezdetei két — többnyire egymástól élesen elkülöníthető — felfogás szerint alakultak ki. Az egyik a „konzerválás" szón az adott műemlék károsodott köveinek cseréjét értette, az első, purisztikus módszerű helyreállításoknál formailag is „stílszerű" kiegészítésekkel, a sérült kőfaragványok újrafaragásával, cseréjével. Az új kövek lényegében a korábbinál semmivel sem időtállóbb puhamészkőből készültek. A XX. század elejétől ez a felfogás műkő kiegészítésekkel párosult. A kövek tartósabbá tételére semmilyen kezelőszert nem alkalmaztak. (Figyelemre méltó ez az évszázados felfogás a mai szempontból is, az elv tartós továbbélésén gondolkodva.) A másik elv képviselői a fenti módszert igyekeztek olyan kezelőszerek alkalmazásával kombinálni, amelyek a természeti — majd hamarosan a technikai fejlődéssel járó környezeti — ártalmakkal szembeni ellenállást igyekeztek növelni. A mállott kövek szilárdítását célzó konzerválás igénye akkor még lényegében fel sem merült, mivel a „szépen helyreállított műemlék" fogalma a történeti érték ilyen jellegű megóvását alig tartotta szükségesnek. A jó megtartású kövek megelőző jellegű kezelésére hazánkban is alkalmazták a paraffint, a viaszt és a sertészsírt (pl. márványoknál), amely teljesen száraz és a későbbi belső nedvességtől is védett, illetve múzeumi elhelyezésű köveknél nem okozott problémát. Szerencsére kedvezőtlen külső elhelyezésnél ezt a módszert nem alkalmazták. Más a helyzet a tluátozással, amely mind a Mátyás templom, mind az Országház esetében jól látható károsodásokat okozott. Az említett két úttal párhuzamosan alakult ki hazánkban az építőkövek kőzettani vizsgálatának tudományos fejlődése, amely nélkülözhetetlen alapot szolgáltatott a történeti korokban alkalmazott köveink korszerű vizsgálatához és alapos megismeréséhez. A felszabadulást követő nagy műemlékhelyreállítási munkák, különösen 1957-től az Országos Műemléki Felügyelőség megalakulásától kezdve a kőemlékek konzerválásának a fellendülését is eredményezték. Egy európai hírű kőszobrász restaurátor iskola alakult ki Szakái Ernő vezetésével, Sopron központtal. Munkáik — amelyek a Csemegi József által kidolgozott szerkesztési módszerekre is támaszkodtak — a vári ülőfülkék gótikus mérműves ablakok mellett a visegrádi kutak, a siklósi zárterkély stb. rekonstrukcióival igen magasszínvonalú alkotások. Ezeket a kiegészített, rekonstruált objektumokat azonban kezdetben alig, később is csak egyes esetekben konzerváltak a szó mai értelmében. (Ez a gyakorlat csak a közelmúltban kezdett kialakulni és általánossá válni.) A magyarországi kőkonzerválás fejlődésében új korszak kezdődött az 1960-as évek végén. Ekkor kezdődtek meg az FTV és az ELTE Szervetlen Kémiai Tanszékének együttműködésével az épületek korrózió elleni felületvédelmével kapcsolatos munkák és ekkor született az első magyar szabadalmú szilikon, a Szilikofób 7607 (KEMIKÁL), amelynek műemlékvédelmijaasznosítását, az ezzel kapcsolatos követelményr^fcslszert, a felületelőkészítés és technológia ^dolepzását a Budapesti Műszaki Egyetemen mi végeztük.

14 Ezt megelőzően azonban — a homlokzatok felületvédelmével kapcsolatos célprogram kutatásaink keretében (11. sz. Fenntartási Építés Fejlesztése c. Célprogram) - igyekeztünk áttekinteni és megvizsgálni a külföldön kapható legjobb felületvédő szilikonokat, az e célra kidolgozott követelményrendszer tükrében. így esett a választás a nyugatnémet Bayer gyár egyik szerves oldószeres szilikontermékére: a Bayer LN-re. Ezt alkalmaztuk az első kőkonzerválási munkánál: egy római Mithras dombormű kísérleti alkalmazásánál 1971-ben. Hazai problémáinkról, első kőkonzerválási munkáinkról számoltam be 1971-ben a bolognai kőkonzerválási szimpóziumon (1. a 6. sz. jegyzetet). Ezt követte 1973-ban a Lánchíd kőpilonjainak és az Alagút bejáratának konzerválása Szilikofób 7607-el, rendkívül, kedvezőtlen körülmények között. A munkára ugyanis három héttel az állványbontás előtt kaptunk megbízást, így ezen időn belül kellett a diagnosztikai vizsgálatot és a felület előkészítést elvégezni (amely nem is tekinthető tökéletes munkának), segítséget nyújtani az anyagbeszerzésnél és betanítani-irányítani a munkát. Még ilyen körülmények között és 10 évvel a konzerválás után is jól látható a Lánchíd pilonjai felületének különbsége a Roosevelt tér beszürkült kőhomlokzataitól