Magyar Műemlékvédelem 1971-1972 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 7. Budapest, 1974)
Tanulmányok - Valter Ilona: A zalaszentmihályfai r.k. templom kutatása
oldal és tulajdonképpen az egész templombelső fölött. Igazi arányai, szerkesztésének szépsége a helyreállítás után bontakozott ki, amikor elbontották előle a múlt századi fakarzatot és a poroszsüveg boltozatot. 33 Tágas belseje otthonos hangulatot áraszt, amit fokoznak a téglapadló, a fehérre meszelt fal és a nyugati fal előtt megmaradt vastag tölgyfa ülőpadkák, amik kétségtelenné teszik, hogy a tornyot a kegyúr használta az istentisztelet alatt. A tölgyfa gerendára ülve pontosan a szentélybe láthatunk a középső nagy, íves nyíláson át. A hajó nyugati falában nyílik a csavarmenetes díszű, kőkeretes román kapu. A torony előcsarnokában a nyugati toronyfal aljába befalazva találtuk a 1,00 X 1,25 m-es méretű szabálytalan téglalap alakú Agnus Dei motívumos timpanonlemezt. Bogyay Tamás 1937-ben még úgy vélte, hogy e domborműnek semmi köze nincs a kőkeretes kapuhoz. 31 Kutatás előtt nehéz is volt elképzelni, hogyan illeszkedhetett e timpanon a nyomott ívű kapuhoz (136. kép), a kapu környékének letisztítása után azonban Szakái Ernő szobrászművész segítségével fény derült e rejtélyre. Szakvéleményét az alábbiakban idézzük: ,,A kapuzatot egy feltehetően újabb kori kialakításkor megszéle136. kép. A nyugati kapu kutatás közben 137. kép. A rábasömjéni templom sekrestyeajtaja sítették, amikor is az eredeti, Agnus Dei domborműves timpanon lemezt kiemelték a helyéről, és a kapu mellett másodlagosan helyezték el. A kapu átépítésekor az eredeti timpanon helyére egyszerű kőlemezt tettek, és a csavartoszlopos bélletívdarabot mintegy 30 cm-es primitív betoldással megszélesítették, ami a kapuív mai nyomottságát okozza." 35 A timpanonlemez kiemelése és a kapu megszélesítése a barokk átépítéskor történhetett. A helyreállítás egyik szép feladata volt a későbbiekben a kapu eredeti formájának rekonstruálása, a timpanon lemeznek az eredeti helyére tevése, így pontosan előttünk áll az eredeti román kori bélletes kapu. 36 A. félköríves záradékéi kapu díszítőmotívumai kidolgozott, közkinccsé vált román kori formakincset képviselnek. Béllete táguló: lényegében a káva, egy falsarok és a kettő közé eső szögletbe