Magyar Műemlékvédelem 1991-2001 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 11. Budapest, 2002)

Voit Pál: A barokk templomépítészet eszméi és stílusai

sak és ugyanegy időből valók, így a műalkotás közös szerzőjére kell gondolnunk. A mesterkérdést azonban vitássá teszi a nagyszombati templom sekrestyéjében függő festmény, amely merész tekintetű 40 év körüli szakállas férfit ábrázol, aki a kép alsó és felső feliratában be is mutatkozik nekünk: „PETRUS SPAZ - BASILICAE S. IOAN BAPT.AEDIFICATOR". A képmezőben későbbi festett felirat: „A ETAT IS SUE - 30 - ANNO 1637." Nagyszombatban Pietro Spazzo neve csupán 1637-től fordul elő, a képre később ráfestett életkorát is jelző felirat valószínűsíti, hogy ekkor mindenesetre a helyszínen van Pietro Spazzo, Később is Nagyszombatban működik, illetve ott mindvégig Spaz alakban fordul elő. Miután Antonióról 1269 óta nincs hírünk, templomunk kivitelezését egy bizonyos személyhez nem köthetjük. A források Spazzok (Spaz, Spezza, Spatz, Spazio) számos Pietro nevű, Comóból származó építész nevét őrizték meg. Nagyszombatban a nevezett Pietro 1637-től mutatható ki állandóan, tehát attól az időtől, amikor az építkezés voltaképpen befejeződik, illetve a családi kripták építése van soron. A neves comói építésznemzetség ezen ága Nagyszombatban telepedett le. Egy ott működő Giovanni Battista Spazzo neve egy 1643-ban kötött szerződésben kezesként fordul elő, mint aki vállalja, ha Pietro Spazzo a jezsuita konviktus épületét nem fejezné be, úgy e feladat reá hárul. Pietro aki arcképén a jezsuita templom építészének vallja magát, igen keresett fundátor lehetett, Maggiarotti szerint a várfalak hadmérnöke is ő volt. Feltehető, hogy őt kívánta volna I. Rákóczi György fejedelem a kolozsvári Farkas utcai református templom újraboltozásával megbízni, mert 1640ben Sárospatakra jelenti neki ágense, hogy a Giovanni Battista Carlone udvari építőmester által ajánlott mesterek egyike sem hajlandó Kolozsvárra menni, úgy hogy Rákóczi kénytelen volt Kurlandból kőművest hozatni. A nagyszombati anyakönyvek egy Giovanni Battista Spazzót említenek 1668-ban, ugyanitt egy Antonio Spazzónak 1654-ben leányát, 1659-ben fiát, 1662-ben újra egy leánygyermekét jegyzik a matriculába. A nemzetség kimagasló feje mégis Pietro, aki a nagyszombati tartományi főtemplom építkezését mindvégig kezében tartja. 1646-ban még szerződött a homlokzat három portáljának felállítására, majd az olasz stukkátorokkal Giovanni Rossóval, JacopoTornínivel és Pietro Antonio Contival- 1639-ben, 1649-ben, 1655-ben végül 1670 körül kötött szerződéseken is ott találjuk nevét: „Presente Pietro Spazzo." 1662-ben Lipót császár nemesi rangra emelte feleségével és Katalin leányával együtt. Temperával festett, császári függőpecséttel ellátott címeres nemesi adománylevele ránk maradt, 1676ban írott végrendeletében a nagyszombati templomra egyik fő alkotására - is hagyatkozik. 4. kép. Győr, egykori jezsuita, ma bencés templom A Spazzók nemzetségéből való az a Petrus Spazzo jezsuita páter is, aki 1704-1765 között a nagyszombati egyetemen az építészet stúdiumának tanára volt, Az egyetem nyomdája adta ki a „Matéria Tentaminis publ. ex Architectura" című művét, az első Magyarországon megjelent építészettörténetet. A 18, század végén, 1797-ben halt meg a hazánkban működő neves építészcsalád utolsó sarja. A bécsi anyatemplom építészeti rendszerét követték a cseh-morva, osztrák, délnémet jezsuita templomok de időben jóval elmaradva a magyarországi rendtartomány templomaitól. A bécsi és a nagyszombati mű emelése között csupán két esztendő telt el, de 1629ben a bécsi építkezés megindulásának évében, II. Ferdinánd már alapítólevelet ad ki, amelyben Stahel Tamás győri házát a jezsuitáknak adományozza kollégium és iskola coljaira. A jezsuiták megtelepedését nemcsak a polgárság, de maga a káptalan is ellenállással fogadta, A hatalmi erővel elfoglalt, majd lebontott házak helyén felhúzta a falakat; a kollégium alapkövét 1634-ben, a templomét 1735-ben helyezték el, (4. kép) Egy közel egykorú memóriáié a mű mesterének nevét is megőrizte Bartolomeus Torre személyében: „Bartolomeus Murarius, qui