Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13; Miskolc. 2006)

VISSZAEMLÉKEZÉSEK, SZAKMAI ÉRTÉKELÉSEK, ELEMZÉSEK

A döntés levert minket, hiszen a bombázások és a kitelepítések következtében gépállományunk amúgy is hiányos lett. Munkásgyűlésünk úgy határozott, hogy a gyárigazgató, az Üzemi Bizottság elnöke és a Kommunista Párt titkára menjenek a már Budapesten székelő kormányelnökhöz és terjesszék elő: hogy nem kívánunk a jóvátételi kötelezettség alól kibújni, de engedjék, hogy abban gyártmányainkkal és ne a munkaeszközeinkkel vegyünk részt. Zafir S. ÜB elnök, Hajdú R. párttitkár és én felkerestük Dalnoki Miklós Béla miniszterelnököt, aki a munkásság kérését méltánylandónak ítélte és támogatását ígérte, de a jóvátételi döntések kormányszinten Rákosi kezében futottak össze. Nála kellett jelentkeznünk. Rákosi kiüzent, hogy ebben az ügyben nem tárgyal. Itthon nagy volt a lehangoltság. Pesten legendák terjedtek el a diósgyőri munkásság „tüntetéssel" kifejezett követeléséről. De mi csak a többi nagy gyárral egyenlő elbánást kértünk. Egyedül minket fosztottak meg egyetemes szerszámgépeink többségétől. Senkinek sem kellett munkaeszközt jóvátételre átadni. Mint később az Iparügyi Minisztériumban megtudtuk, Rákosi által pártolt ötlet volt, így Csepelnek a jóvátételre gyártott szerszámgépek szállításában határidőben is éves engedményt szerzett. Csepel később felvette a „Rákosi Művek" elnevezést. 1945. nyarán az Iparügyi Minisztérium kinevezte a MÁVAG vezérigazgatóját és helyettesét, Borbély Kálmán, illetve Hajnóczy László MÁVAG műszaki főtanácsosok személyében. Ezután az Iparügyi Minisztériummal karöltve megkezdtük a MÁVAG jelen és jövőbeli fejlesztésének terveit formálni. Addigi tevékenységünkkel egyetértettek és azokat megerősítették. Ekkor elképzelésünk egy nagy diósgyőri ipari vertikum volt: szénbányászati, teljes kohászati és gépgyártási felépítésben. Ehhez a közös diósgyőri igazgatás mutatkozott ésszerűnek, sőt szükségesnek. A sok indok közül kettőt említek. Diósgyőrben az évekre szóló helyreállító újjáépítésben a lehetőségek ágazatonként eltérőek voltak. Legnehezebb helyzetbe a gépgyártás került. Leapadt a gépállománya és nem volt a piacon vezetett termelési profilja. Ezért szakembereit - műszaki vezetőket és szakmunkásokat többségükben a diósgyőri „újjáépítés" gépészeti, valamint villamossági munkálataira állítottuk rá, felgyorsítva ezáltal azokat. Belőlük szerveztük meg a később egyesített Diósgyőri Vas-, Acél- és Gépgyár műszaki karbantartását. A bányák, gyárak közös vezetés alá vonása az újjászervezést leegyszerűsítette. Politikai okok is sürgették a közös vezetést. Ismert, hogy az Ó-gyárban szociáldemokrata, míg az Újgyárban kommunista irányítású üzemi bizottságok működtek és gyakoriak voltak a nézeteltérések. Az Iparügyi Minisztérium a közös igazgatást ezért is szorgalmazta. Az egyesítés utáni közös üzemi bizottság Mazár Ferenc elnökkel az élén a gyakorlatban egységes politikai akaratot valósított meg. Az Üzemi Bizottság irányította, részben végezte a szociális (pl. lakás, élelmezés) ellátást, és segített a munkafegyelem megszilárdításában. A műszaki, gazdasági feladatok kijelölése, valamint a termelés irányítása a gyárigazgatóságra tartozott. Néhány hónapi előkészítés után a felsőbb vezetés novemberben „Diósgyőri Vas-, Acél- és Gépgyár" néven elrendelte a bányák és gyárak szervezeti egyesítését. Az ipari kombinát igazgatójává engem neveztek ki. A dolgozók az egyesítést kedvezően fogadták, a helyreállítás és a termelés felfuttatása meggyorsult. Az érintett lakosság rendszeres tájékoztatására meg-