Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13; Miskolc. 2006)

VISSZAEMLÉKEZÉSEK, SZAKMAI ÉRTÉKELÉSEK, ELEMZÉSEK

A Lenin Kohászati Művek nemesacélgyártásra is alkalmas alapvertikuma mellett - mint volt állami gyár - mindenkor ki kellett, hogy elégítse a gépipar, a közlekedés, a bányászat különleges igényeit. E tekintetben csak a laposáruk kivételek - Dunaújváros létezése óta. A diósgyőri öntödék és kovácsüzemek mennyiségileg ki tudják elégíteni a rájuk háruló igényeket, berendezéseik azonban általában az I. világháború előtti színvonalat képviselik s csupán néhány kiegészítő gépesítéssel és főként technológiai ügyeskedéssel küzdenek meg feladataikkal szakembereik. Ezeknek az üzemeknek a termelése az előző két évtizedben 20-30%-kal csökkent, amiben a gépipari gyártmánystruktúra változása is szerepet játszott. Elhagyták a túlsúlyos konstrukciókat és számos - korábban világszinten elismert — termékükkel nem tudták követni a korszerű követelményeket. így: - a vasöntvény termelés évi 25 ezer tonnáról 21 ezer tonnára, - az acélöntvény termelés évi 15 ezer tonnáról 10 ezer tonnára, - a kovácsoltam termelés évi 55 ezer tonnáról 50 ezer tonnára esett vissza. A vállalat csavargyárának berendezés-állagára majdnem az előzőket lehet megállapítani. Ott egyetlen olyan berendezés van, egy Hatebour anyasajtó, amely 30 éves technikát képvisel, de ezen csak a termelés 10%-a megy keresztül, a többi melegüzemi termelő berendezés még régebbi, század eleji konstrukció. Ezeket azonban igyekeznek jól karbantartani s a melegítés és anyagmozgatás korszerűsítésével fenntartani az évi 20 ezer t körüli termelési szintet. A csavargyári programban a kereskedelmi csavarárun kívül a vasúti síncsavarok és felépítmények sajtolt szerelvényei, a bányatám kengyelek és őrlőgolyók is szerepelnek. Diósgyőrben a továbbfeldolgozásban csak a húzott-, hántolt-, csiszolt áruk gyártása terén történt fejlesztés. 334. Egy vezérigazgatói pálya margójára Szeppelfeld Sándorné: Dr. Szeppelfeld Sándor élete 11931-1982/ (Ahogy a család látta) Kézirat KM TDGY2006.29.1. (részlet) Diósgyőr-vasgyárban született 1931-ben. Szülei elhagyták, de szerencséjére a szomszédban lakó idős házaspár, Müller János nyugdíjas olvasztár és felesége magukhoz vették. így szeretetben, de nagy szegénységben élt nevelőszüleivel, akik később hivatalosan is kinevezett gyámjai lettek. A szülők nyugdíja szinte semmit sem ért. Sokat éheztek, olyannyira, hogy az idős házaspár a nélkülözést nem bírva, rövid időn belül, egymás után meghaltak. A 13 éves fiút anyai nagybátyja - Szomorú Kálmán - szintén gyári munkás és felesége, három gyermekük mellé magukhoz vették negyedik gyermeknek. Úgy is szerették, mint édes fiukat. Ezért örökké hálás volt nekik. 1946-ban a kohászat mintakészítő üzemébe került tanulónak. Ügyes keze és tanulni vágyása segítette ahhoz, hogy 3 év helyett 2 és fél év alatt szabadult fel. Ez azért is fontos volt számára, mert innentől saját keresettel rendelkezett, ami kicsit könnyített a szerény körülmények között élő család helyzetén is. 1950-ig mintakészítőként, 1952-ig csoportvezetőként dolgozott. Közben leérettségizett. 1951 és 1956 között elvégezte a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Kohómérnöki Karának technológus szakát, esti tagozaton.