Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13; Miskolc. 2006)

V. A GAZDASÁGI MECHANIZMUSTÓL A SZAKADÉK SZÉLÉIG (1968-1982)

V. A gazdasági mechanizmustól a szakadék széléig (1968-1982) Az 1968-ban bevezetett gazdasági mechanizmus-reform megszüntette az addigi kötelező erejű központi tervelőírásokat, a vaskohászati vállalatok „kordában" tartását. Ezen időszakban kezdte meg termelését az 50 tonnás ívfényes kemence, majd üzembe lépett az - egyébként vitatott körülmények között épült — nemesacél-hengermű, elkészült az új bugacsiszoló-, és a húzóüzem. Szembeötlően nőtt a vállalat exportja, a KGST országok mellett 39 tőkés, illetve fejlett országba exportált a gyár. A megkérdőjelezhetetlen eredményeket, illetve kilátásokat mindeközben beárnyékolta Vályi Péter miniszterelnök-helyettes martinacélműben bekövetkezett halálos üzemi balesete. 1975-ben rekord, egy milliárd Ft-os nyereséget produkált a gyár. Időközben nyugvópontra jutottak a hazai nemesacél-gyártás fejlesztésére vonatkozó elképzelések. A diósgyőriek szakmai felkészültségére, valamint a helyi technikai adottságokra tekintettel a járműipari program megvalósításában Diósgyőrt jelölték ki a hazai nemes cél-gyártás bázisává. Ilyen előzmények után került sor 1977. decemberében a gyár történetének legnagyobb volumenű, 10 milliárdos beruházásának, a kombinált acélmű alapkövének letételére. 1980-ban - amikor az acélműi beruházás I. szakasza a konverter üzembe lépésének befejezéséhez értek - a világgazdaság strukturális, termelési, értékesítési, pénzügyi válsága éppen mélypontjához közeledett. Ez különösen súlyosan érintette a diósgyőri gyárat. A perspektivikusnak tűnő két legnagyobb jelentőségű beruházást - a nemesacél-hengermű és a kombinált acélmű építését -, a vasgyár nagyon megszenvedte. Az 1970-es évek második felében a magyar gazdaságpolitika előtt világossá vált, hogy a KGST bezárkózásból csak minőségileg fejlett gép-, jármű- és egyéb feldolgozóiparral lehet kitörni. Ennek egyik alapfeltétele a minőségi acél, amit nagyobbrészt Diósgyőrtől vártak el. Erre a koncepcióra tervezték és építették az acélművet. A tervezett fejlett gép-, jármű- és feldolgozóipar azonban nem valósult meg. így az acélműnek nem volt mihez illeszkednie, ezért kényszerből — a pénzpolitika nyomása alatt - az életben maradásáért a tömegtermelés folytatására kényszerültek. A vasgyár a kettős terhet - a kiépített minőségi potenciál kihasználatlanságát és a megemelt kamatokat - nem volt képes elviselni. A vállalat 1981. évtől kezdődően veszteségessé vált, a vállalati pénzügyi alapok egyensúlya megbomlott. Szeppelfeld Sándornak - a gyár kreatív vezérigazgatója - vezetésével, érzékelve az elkerülhetetlen nehézségeket, előremenekülve keresték a megoldási lehetőségeket. A több lábon állás, az ésszerűbb gazdálkodás, illetve a magasabb feldolgozottsági színt elérése érdekében központosították a karbantartást és egyidejűleg az egyedi gépgyártás megvalósítását célozták meg. A korábbi évtizedekben az ilyen léptékű változtatásokhoz nem szokott dolgozók, továbbá a helyi, illetve a szakágazati, valamint a politikai vezetés azonban egy része nem mindenben azonosult a válsághelyzetből való kitörés ezen formájával.