Balázs Dénes: A csepegő kövek igézetében (Érd, 1994)
Függelék
tetején állítottuk fel ugyanis azt az elektromágnest, amelynek segítségével a geofizikusok a külszínről bemérték a terem helyét, és így vált lehetségessé az új, kényelmes bejárati táró megépítése.] Indulás tovább! Vár bennünket az embert még nem látott föld alatti világ! Ismét libasorba rendeződtünk, mert a nagy teremből kivezető folyosó újra összeszűkült, néhol csak meghajolva, sőt térden csúszva lehetett közlekedni. A föld alatti patak útja épp úgy kanyargott, mint ahogy a felszíni síkságon a megfáradt folyó meanderezik, kunkorokat ír le. A meanderező időszakos barlangi patak a kanyarokban mély színlőket vágott az anyakőzetbe és tanúként éles, lapos sziklapárkányokat hagyott hátra. Ami a méreteket illeti: a kezdeti szakasz szélessége mindössze fél, egy méter, de felfelé hasadékszerűen hat-nyolc méter magasba nyúlik, fokozatosan elkeskenyedve. A mészkőbarlangokban szokásos függőcseppkövek (sztalaktikok) és állócseppkövek (sztalagmitok) csak elvétve fordultak elő, de volt más, különlegesebb látnivaló. A falakat a mesebeli barlangi manók mintha beenyvezték volna és utána teleszórták csillogó gyöngyökkel. Hasonlóságuk és méretük miatt borsókőnek nevezik ezeket a képződményeket, a tudományos irodalomban a pizolit elnevezést is szokták használni. A legszebb borsóköves képződményeket a barlang idősebb, magasabban fekvő szintjein, kerülőjárataiban fedeztük fel. Itt helyenként kisebb-nagyobb termek is kialakultak, és már nem ritkák a „szokványos” cseppkövek sem. A borsókövek nemcsak a falakat borítják, hanem belepték a mennyezetről lecsüngő sztalaktitokat is olyannyira, hogy megkövesült szőlőfürtökhöz hasonlítanak. Köztük helyenként karfiolszerű képződmények díszítik a falakat, színük fehér, sárgásbarna, de vörös is előfordul.- Ide nézz! Milyen csodálatos! Ez még szebb! Fantasztikus! - hangzanak el az érzelmi kitörések társaim ajkán. 109