Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 11. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1992)

ÉRTEKEZÉSEK - Dura Lajos: Magyar hegymászók a Kaukázusban

Déchy Mór ebédjét készíti a kaukázusi sátorszállásán m, Datach-kort4272m, Makhosz-mta 3809m, Kazbek 5043 m, Bazargyuzi 4484 m) és 22 háromezer méter körüli hágón kelt át. Feladatának elvégzésére tudatosan, körültekintően készült fel. Széles körű elméleti és gyakorlati ismereteket szerzett kora legjobbjaitól tanulva, és ezt a tudást a legmagasabb fokon alkalmazta. Javakat, munkát és egészséget örömmel áldozott a Kaukázus megismerésére és másokkal való megismertetésére. Magyar hegymászó és magashegyi túrák 1965-1991 között Déchy utolsó expedíciója után jó hatvan év szünet következett a magyarok hegymászó jellegű kaukázusi útjainak sorában. A két világháború, de a közötte eltelt idő sem kedvezett a kaukázusi vállalkozásoknak. Ez alatt az Alpok és a Magas-Tátra volt legtöbbször az úticél. Közben új nemzedék nőtt fel, akik már más szemlélettel járták a hegyeket: előtérbe került nálunk is a világszerte terjedő sportszerű mászás. A felszerelés is tökéletesebb lett, s ezzel a mászótechnika is változott. Jelentős különbség volt a hegymászás helyzetét tekintve is a magyar és a szovjet sportéletben: a magyaroknál kis csoportok szabad mozgása volt a kialakult gyakorlat - a szovjeteknél a nagy tömegek katonai kiképzés jellegű foglalkoztatása. Ebből következett, hogy az 1965-70 között szerveződő cseretúrák sora hamar félbeszakadt. A cseretúrák útvonala rendszerint a Szuhumi vagy a Grúz hadiút volt, ami igen hosszú vándorlást jelentett. Nehezítette a kapcsolatok szélesedését a nagy távolság - amit akkor még vonattal kellett végig utazni - és a nehézkes szervezés is. A 70-es évek közepétől nyílt mód arra, hogy a Kaukázusban és a Pamírban rendezett Nemzetközi Hegymászó Táborokba magyarok is utazhattak. A Kaukázus esetében ez gyakorlatilag a KözpontiKaukázusra, ott is a legnagyobb részben az Elbrusz körzetre korlátozódott. A Magyar Természetbarát Szövetség Hegymászó Bizottsága 1976-tól küldött hegymászókat ezekbe a táborokba. A cseretúrákkal együtt 1965 és 1991 között 35 túra 324 résztvevője járt a Kaukázusban. - (Az adatok nem pontosak, mert nem minden útról készült beszámoló.) Az 1965 és 1991 közötti túrákról röviden összefoglalva, csak a fontosabbakat, vagy különlegeseket kiemelve, a következőket kell elmondani: Az úticél az Elbrusz körzetben legtöbbször az Elbrusz, a Donguzorun, a Nakra-tau, Volnaja Iszpanija, és egyéb területen, különösen az utóbbi években a Kazbek, az Usba vagy Szvanétia volt. 1976- ban sikerült előszóra Nemzetközi Hegymászó Táborok munkájába bekapcsolódni. A kezdet sajnos rossz volt, mert egy túra során dr. Karlócai János kicsúszott és sérüléseibe belehalt. A hegyi tapasztalatokról Pátkai Béla és Wein László így írt a HEGYMÁSZÓ 76/4. számában: „Már ottlétünk első hetében kiderültek a felkészülés hiányosságai: a legkönnyebb csúcsok eléréséhez is 1500-2000 m szintkülönbségeket kell legyőzni, ennek legnagyobb része fim és jég. Tisztán sziklamászó utak beszállásához is gyakran 60*-os vagy meredekebb 100-250 m-es jégfalon át vezet az út ... A magyar hegymászók jégtechnikai képzettsége és gyakorlata messze alatta marad mászótechnikai tudásuknak. Márpedig a magashegységekben az előbbire nagyobb szükség van, hiszen a csúcsokat övező összefüggő hómezők, gleccserek leküzdése az első feladat." 1977- ben az Elbrusz 77 elnevezésű alpiniádon a Vörös Meteor csapata vett részt. Méreteire jellemző, hogy az Elbrusz Ny-i' csúcsára 1200 fő jutott fel, közöttük Juhász Judit, az első magyar nő ezen a csúcson. Az Elbrusz mellett a Donguzorun Rototajev-pillér 4B nehézségű útját a Koch-Lakutos-Pátkai-Vörös-Szabadka, a Tuhonranov-pillér 4A nehézségű útját a Berzi-Pogácsás-Szabó összeállítású csapatok teljesítették. 1978- ban a Halmos Péter vezette csapat nyújtott egyenletes, jó teljesítményt. 4A-5B nehézségű utakat másztak jó erőnléttel és kivívták a tábor vezetőségének elismerését is. Ebben a csapatban már ott voltak