Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)
A Hortobágy-Berettyó medence népeinek története
A Hortobágy-Berettyó medence népeinek története A természeti erőkön kívül a medence felszíni formáinak alakításában az ember játszotta a főszerepet. Az ember nagyobb tömegben a Pleisztocén kor végén, az utolsó jégkorszakban, a Würmben jelent meg területünkön. A folyók áttörve hordalékkúpjukon, a síkságra kiérve az ártereken folytatták munkájukat. A meder közelében kialakították a környezetüknél 2-3 méterrel magasabb folyóhátakat, melyeket csak nagy áradások esetén öntöttek el vízzel. A folyóhátak között alakult ki a Hortobágy-Berettyó és a Sebes-Körös Sárrétje is. Tehát a sárrétek kialakulásában a folyóhátaknak is nagy szerepük volt, s mivel ezek a folyóhátak csak nagy árvizek esetén kerültek víz alá - különösen akkor emelkedtek nagy jelentőségre - amikor letelepedési helyet biztosítottak a környékükön megjelenő embernek. Az utóbbi 10 000 évben aztán minden korszak embere megjelent e vidéken. A korábban vadászó, halászó, gyűjtögető életmódot folytató ember fokozatosan megismerkedett a földműveléssel és az állattenyésztéssel is. A neolit-kultúra embere — aki elsősorban a folyók mellett hosszan elnyúló parti dűnéken telepedett le — gabonájának tárolására már cserépedényeket készített. Az új-kőkor késői időszakának legszebb emlékei éppen a Berettyó medencében levő Herpályból kerültek elő, s innen kapta ez az időszak a tisza-herpályi kultúra elnevezést. A következő korszakban az ember már a fémeket állítja szolgálatába, s egymást követik területünkön a réz, a bronz, majd a vaskor. A rézkor műveltsége a tisza—herpályi kultúrából fejlődött ki, s emlékei lelőhelye alapján tiszapolgár-bodrogkeresztúri műveltségnek nevezik. Ennek a kornak humid éghajlata arra kényszeríti az embert, hogy a gyakori árvizek elől magaslatokra húzódjon. Emiatt az addig kisebb, szétszórt telepek nagyobb településekre koncentrálódnak. Az első természetátalakítást is ennek a kornak az embere kezdi. A halász-vadász életmód mellett ugyanis egyre nagyobb területekre van szüksége a földműveléshez, ezért megkezdi a csapadékos időjárás miatt az egyre nagyobb területeket elborító erdők irtását, s bővíti a sztyeppterületet. Az erdőirtásból kikerülő fára egyébként is nagy szüksége van. A folyók találkozási pontjainál ekkor kezdték építeni az első földvárakat, s azok erősítéséhez kellett a fa. A két folyó találkozásánál gátat építettek, melyet a harmadik oldalon árokkal, s az árokból kikerülő földből épített töltéssel erősítettek meg. Árvizek idején aztán ide menekítették állataikat, s ide hordták be a terményt, tehát a földvár szérűskert is volt. Ezek a földvárak voltak az első árvédelmi létesítmények, melyek megvédték az ott lakók életét, állatait és terményeit az árvizektől, egyúttal védekezést nyújtottak az ellenséges támadással szemben is. Nagyobb védművek voltak az árkok (Ördögárok, Csörsz árka). Ezek valóban elsősorban ellenséges támadással szemben védelmi célt szolgáltak. Akkor azonban, a vízfolyást is áttöltötték, s annak folyásirányát megváltoztatva vízfolyással rendelkező területekről vezették el a vizet, s olyan helyekre juttatták el, ahol vízfolyás nem volt, tehát beleavatkoztak a vízhálózat természetes rendjébe is.
