Csath Béla: A Zsigmondyak szerepe a magyar vízkutatás és fúrás történetében (Vízügyi Történeti Füzetek 12. Budapest, 1983)

VIII. A két Zsigmondy együttműködésének utolsó szakasza (1882-1888)

1887. szeptember 26-án Krakkóban találjuk Zsigmondy Bélát, a fúrótechnikusok II. gyűlésén, ahol korábbi ígéretének értelmében ,,A mélyfúrás helyzete Belgiumban és Franciaországban" című előadásában ismertette tapasztalatait. Ezen a vándorgyűlésen nemcsak az alapító országok szakemberei vettek részt. Egyre több külföldi fúrótechnikus kereste a szakmai kapcsolatokat, és a rendezvény neve ettől kezdve a nemzetközi jelzővel egészült ki (Internationale Wanderversammlung) [80]. 1887 őszén Zsigmondy Bélát és Wein Jánost, a budapesti vízművek igazgatóját Besztercebányára (ma Banská Bistrica, Csehszlovákia) hívják, hogy adjanak szakvéleményt egy új vízmű létesítéséhez. Szakértői véleményük lett az alapja a vízvezeték 1894-ben benyújtott tervezetének. Új oldalról mutatkozott be Zsigmondy Béla, amikor a Magyar Mérnök- és ÉpítészEgylet 1888. március 27-i egyetemes ülésén „A volapük jelentőségéről" tartott előadást. Bevezetőjében rámutatott a mesterséges világnyelv jelentőségére, ismertette a volapük nyelvtant, kiemelte egyszerű szerkezetét, bemutatott néhány volapük hírlapot, könyvet és nyomtatványt, végül pedig megajándékozta az egylet könyvtárát,,Volapük nyelvtan"ával [81]. Könyvének előszavát a következőkkel zárja: ,,a magyar sajtót arra kérem, hogy ne riassza vissza a nagyközönséget, ha talán az első pillanatra különösnek, vagy helytelennek találna egyet-mást, hanem alapos megfontolás nyújtson segédkezet arra, miszerint a rosszat elvessük és a jót megtartsuk". 1888. szeptember 3—7-e között Bécsben tartották meg a bányászati kongresszussal kapcsolatban a harmadik fúrótechnikus gyűlést, amelyen Zsigmondy Vilmos gyengélkedése ellenére is résztvett és tisztelői alelnökké választották [3]. Ott volta kongresszuson Zsigmondy Béla is, aki egy újabb különleges munkájáról, a kremsi Duna-híd pilléreinek alapozásáról számolt be [70]. Az egyik mederpillér alapozása során nagyobb fenékszikla tette lehetetlenné a cölöpök beverését. A hídépítő vállalkozó ekkor Zsigmondyhoz fordult, hogy vállalja el a cölöpök lefúrását. Zsigmondy gondosan kidolgozott program szerint 400 mm átmérőjű iránycsövet használt, amellyel harántolták a fenéken nyugvó kavicsot, majd szárnyasfúróval egyengetve a lyuk talpát, 20—30 cm mélyen lefúrtak a lehetőség szerint. Ezután a fúrólyukba behelyezett 350 mm átmérőjű csővel kizárták a Duna-kavicsot és kézi himba segítségével, szabadon ejtéssel, 1—1,5 m mélyre fúrtak. A fúrólyukat iszapkanál helyett egy külön e célra készített kézi markolóval tisztították ki. A kívánt mélység elérése után lehelyezték és kaviccsal rögzítették a facölöpöket, majd mindkét csövet visszahúzták, hogy a következő fúrólyuknál használják fel. A kezdeti nehézségek utan a munkálatok már meglehetősen simán haladtak. Legtöbbször két fúrás folyt egyidejűleg és két-három nap alatt lehelyeztek két cölöpöt. A legtöbb nehézséget az év igen magas vízállása és a víz erős sodrása okozta. Az előadás napjáig 52 cölöpöt helyeztek már le és még 20 cölöpé volt hátra. Bemutatott Zsigmondy a vándorgyűlésen egy általa szerkesztett, menetnélküli rudazatkapcsolót, amely egy pillanat alatt tette lehetővé a rudak összekapcsolását és szétválasztását, és a rudazat tetszés szerint jobbra vagy balra forgatását anélkül, hogy a kötés saját magától szétoldódhatott volna [82]. A vándorgyűlés után Zsigmondy Vilmos betegen tért haza Bécsből. Egy ideig péceli villájában tartózkodott, de nemsokára beköltözött fővárosi lakásába. Betegsége folyton súlyosbodott úgy, hogy a nap legnagyobb részét ágyban töltötte. Unokaöccse szinte naponta látogatta, beszámolt az eredményeiről, és szükség esetén kikérte a tanácsát. Decemberben már folyton feküdt és 21-én hajnali két óra tájban csöndesen elaludt [83]. December 23-án, vasárnap du. 3 órakor bányász-pompával kísérték ki a Külső-dob utca 53. számú halottasházból a Kerepesi temetőbe (26. kép).