Koroknai Ákos – Schlégel Oszkár: A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű és elődvállalatainak vízgazdálkodása 1808-1918. (Vízügyi Történeti Füzetek 11. Budapest, 1978)

a Földművelésügyi Minisztériumhoz került. Szennyvíztisztító berendezés létesítését követelte meg Janovitz Gyula rochfalvai papírgyárostól is. A Pelsőc—özörény községek határában elterülő cellulozegyár vízhasználatára kiadott új engedély homokfogó medence létesítését rendelte el és a gyár maximálisan 5538 l/s vízmennyiséget használhatott fel a Sajóból. A borsodnádasdi lemezgyár vízhasználata és vízszennyezése Az RMST borsodnádasdi lemezgyára az 1892-ben igazolt vízhasználati jogát a századfordulóig akadálytalanul gyakorolta. Elhasznált savas kémhatású üzemvizeit „ember emlékezet óta" a Hódos-patakba eresztette. Panaszt ez ellen csak 1900-ban emelt Arló község, mivel a Hódos vizét mosásra és állatok itatására nem használhatta. A szolgabírói döntés a gyárat a további „fertőzéstől" eltiltotta, ezt azonban az RMST nem hagyta annyiban. Követelte, hogy a fertőzés tényét az ilyen esetekben illetékes Országos m. kir. Chemiai Intézet is állapítsa meg. Az elvégzett vegyelemzés a patakban a vasoxidüledéket (vasoxydhydrát) ugyan kimutatta, de azt nem tartotta fertőzőnek. A szakvélemény csupán az ülepítést, esetleg a szűrést tartotta kívánatosnak, hogy a víz színe ne legyen feltűnően sárgás, zavaros. Az RMST a helyi hatóságok „bölcsességére" bízta a kérdés közegészségügyi elbírálását. Ismét felbukkant a régi érvelés: ,,A helyzet Arlón éppen nem olyan, hogy csakis a patak vize állana a nép rendelkezésére, és csupán kényelmi szempontok nem szolgálhatnak indokul arra, hogy egy régi használati jog megvonassák . . . — állította az RMST —. Ha Ariónak itató és mosóhelyre vam szüksége, azon lehet alkalmas kutak ásatásával inkább és könnyebben segíteni . .." Az érvelés a „segítsenek magukon, ahogy tudnak" elv tipikus példája volt az RMST önkényeskedésének, közösségellenes magatartásának: a természetes vízhasználatok joga (itatás, mosás, vízmerítés) ugyanis minden joggyakorlat szerint ősi és elidegeníthetetlen joga a parti tulajdonosoknak — a közösségnek. Az RMST minden „áldozatvállalás" ellen tiltakozott. Vass Lőrinc főszolgabíró elsőfokú ítéletét az alispán megváltoztatta. Feloldotta a „vízfertőzés" eltiltását, mely a borsodnádasdi lemezgyár üzemének beszüntetését vonta volna maga után. A megmásított ítéletet azzal indokolta, hogy addig van a halasztásra szükség (ti. a tisztító berendezés létesítéséig), amíg a „közegészségügyi követelményeknek inkább megfelelő mód találtatik." Mivel a Chemiai Intézet a szennyvíztisztítást „a jövőben" szükségesnek mondotta, az alispán úgy döntött, hogy a vízhasználat módját az új engedélyezéssel kapcsolják össze. Az új eljárás pedig a Hangony és a Hódos-patak tisztogatásával kötődött egybe. A Földművelésügyi Minisztérium 1902-ben rendelte el a szennyvíztisztítást. E munkálatok elvégzése azonban még hosszú ideig váratott magára. Az RMST számára a szennyvíztisztítási kötelezettség elrendelésének kitolódása előnyt jelentett. Ezzel azonban nem sokáig élhetett. A lemezgyári termelés kiterjesztése közvetlenül érintette a gyár vízhasználatát. Több üzemvizet, egyenletesebb eloszlásban kellett biztosítani, mint eddig. Az RMST ezért tá-