Kvassay Jenő: A sekélyesésű folyók szabályozásának alapelvei különös tekintettel a Tisza völgyére (Budapest, 1889)

IV. Függelék. Kivonatok Hieronymi Károlynak és a jelen mü szerzőjének az 1888. évben megjelent emlékirataiból

112 IV. Függelék. Ezen és ehhez hasonló intézkedések által egyelőre minden esetre segíthetünk a folytonos kalamitásokon. Számos ármentesítő-társulatot ezen kívül nemcsak a folyó felőli árvizek, hanem a magasabb dombvidékekről vagy fennsíkról lefutó erek, patakok is veszélyeztetnek és nagy Mulasztás volt ezeknek az ártérbe eső szakaszát a szabályozás keretébe bele' nem vonni. Ily égető kérdés volt éveken keresztül a Nyírvizek szabályozása, melyek a felső-szabolcsi társulatot veszélyeztették, ilyen a kék Kálló és a Hortobágy a Berettyó-társulatnál, az Inándi patak, Korhányér és egyéb kisebb patakok a fekete-körösi társulatnál, a Szárazér a maros-tisza-körös-közi társulatnál, a Vidre, Csukás, Dongér és a Halas vidéki fennsiki vizek a Szolnoktól Szegedig terjedő Tisza-szabályzó társulatoknál. Mindezen fennsiki vizeknek az ármentesítő társulatok területére eső részét maguknak az ármentesítő-társulatoknak kellett volna rendezniök, a mi által ők maguk sok bajtól, a felső birtokosok pedig sok zaklatástól, vízfolyásaik eltöméseitől szabadultak volna meg. Minduntalan fölvetődik azonban a kérdés, hogy a töltésezés végleges rendszernek tekinthető-e, vagy olyannak, mely csak ideig-óráig nyújt védelmet, hogy utóbb még nagyobb veszélyt hozzon az illető területekre és az azok körén belül eső lakosságra. E tekintetben úton-útfélen halljuk hangoztatni, hogy a töltések közé fogott folyók lassanként medrüket felemelik és így csak az idő kérdése, mikor fog a katasztrófa beállani. A fentebbiekben részletesen kimutattam, hogy a töltések közé fogott folyóknak mederemelkedéséről elterjedt nézet azon balvélemények közé tartozik, melyet nemcsak a való tényeken alapuló tapasztalat dönt meg, hanem a folyók mozgási törvényeivel is ellenkezésben áll. A töltések közé fogott folyóknál a víz mélysége nagyobb, mint a töltésezés előtt, ezért nagyobb a sebességük is, mi által nemcsak ellentállanak a folytonos feliszapolásnak, hanem ellenkezőleg medrüket még mélyítik. Különben egyes más okokból származó kivételektől eltekintve, minden folyónak az a tendentiája, hogy magát minél jobban beágyazza. A deltával biró folyóknál és a hegyekből hirtelen minden átmenet nélkül a síkságba érő folyóknál és vízfolyásoknál igenis tapasztalható feliszapolódás és a medernek bizonyos mértékig és bizonyos hosszúságig terjedő emelkedése, — de itt egészen más okokra vezethető vissza e tünemény, oly vizekre tehát, mint a Tisza és mellékfolyói — legalább az alföldet érintő szakaszai — nem alkalmazható." Hieronymi Károly már fentebb említett tanulmányában a Tisza medrének állítólagos eliszapolódására vonatkozólag a következőket mondja: „Erről közvetlen mérésekkel bizonyosságot szerezni nagyon nehéz feladat. A folyó medre ugyanis nem állandó változatlan alakzatú, hanem folytonosan változik, némely helyeken mélyíti medrét, másutt emeli. Evek során át igen sok keresztszelvényt kellene megmérni és sok számos összehasonlítást kellene tenni, hogy közvetlen mérések útján nyerjünk megbízható felvilágosítást. Péch József műszaki tanácsos ur a Közép-Tisza fejlődéséről írt és a vízrajzi osztály Evkönyvében megjelent tanulmányában e kérdéssel bőven foglalkozott; s kimutatta, hogy „a rendelkezésére álló adatok nem elegendők ugyan arra, hogy belőlük a Tisza fejlődésének részleteire teljesen