Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 2. (Budapest, 1887)
III. Természethistória - A magyar édesvizekben élő halak rendszeres átnézése - A fajok leírása
boltozatos; a test aránylag kevésbbé lapos és vastagabb is; de azért a hal mégis széles-lapos benyomást tesz, A hal magassága kétszer fordul meg a hosszúságban. A száj határozottan homlokfelé nyiló; a fark kormányúszója kevésbbé mélyen kivágva, mint a széles kárászé. Szín szerint a hát feketés zöld, kékes lehelettel; a has barnás sárga, aranyos ragyogású ; az úszószárnyak tövükön vörösesbarnák, a többi úszó füstös fekete; a szemcsillag zöldes fekete. ívik: mint fajrokona. Fogása: mint a faj rokonáé. Életmódja hasonló a tőpontyéhoz. BEN ECKE a német halak legújabb összeállításában ezt a fajt csak változatnak veszi s én, megvallom, ezt helyesnek tartom, mert bizonyos, hogy a széles és kövi kárász között, mindenre nézve átmenetek vannak s azok egy és ugyanazon helyről is kimutathatók. A halásznép sem különbözteti meg. Elterjedés. HECKEL a budapesti Ördögárokból, a Fertőből, a Zalából és Brassó vidékéről említi; PETÉXYI az alsó-magyarországi állóvizek legközönségesebb halának mondja s felhozza a Duna, Tisza, Maros, Szamos, Dráva, Száva, Mura, Vág, Rába mentéről; a Rákos mellől a Gyógyrét és Merzse mocsarakból, a PoDMANiczKY-ak Rákos-Kereszturon fekvő halastavából. HECKEL említett helyei kiváló figyelmet érdemelnek, mert folyó vizek is, s biztos tény, hogy a folyóvizekben élő fajok az állóvizekben élőkhöz képest mindig nyújtottabb alakúak, a mi az úszással járó erőkifejtés módosító eredménye. Jegyzet. SIEBOLD is csak a széles kárász fajváltozatának nézi és én osztozom felfogásában. *A FATTYÚ KÁRÁSZ. Carassius Moles, AGASSI/. Fójegyei: A fej hossza a testmagasság felével majdnem egyenlő; a homlok domború ; a hátvonal a nyakszirttől a hátsörényúszóig lapos ívben emelkedik. Sugárzata: H. S. 3/15 —17; HO. 1/12; AS. 3/5—6. OP. 31-33. F.A. 3'A-4E fajjal szemben teljesen helyes SIEBOLD fölfogása, hogy az a többivel, mint: oblongus, humilis stb. semmi egyéb, mint a közönsé44*