Dr. Nagy László: Az 1876. évi árvizek. (Források a vízügy múltjából 11. Budapest, 2007)

A DUNA-VÖLGY ÁRVIZEI

gár érdekét oly közvetlenül és mélyen megragadják A budai polgárság tömegesen aláirt petíciója nem valami elszigetelten álló tünemény, hanem kifolyása egy nagyon el­terjedt, mondhatnók általános izgatásnak, mely a veszély kezdete óta a Duna szabályo­zás ellen megindult, s amely a veszély növekedésének arányában emelte a kedélyek nyugtalanságát, s szerencsétlenségre még folyamatosan tart. Ez a töltés-kinyitási teória éppen nem új és nem szokatlan, ismerik mindazok, akik az újon­nan szabályozott folyók történetét ismerik. A legelső fenyegető vízállás alkalmával első dolga a fenyegetett népnek az alsó töltések kinyitását követelni, s hogy más vidék elárasz­tása által akarja menteni meg saját bőrét. Akárhányszor bűnös kézzel, titkon vagy erőhata­lommal szét is rombolták már a töltéseket, s ezrek és milliók megsemmisítésével el is ér­tek egy-két lábnyi apadást, de a veszélyt fejükről el nem hárították. Vajon nem így járnánk­e a fővárosban is? Szakértőink azt mondják, igen. Ha vannak illetékes szakértők, kik az el­lenkező állítást okokkal bizonyíthatják, ám álljanak elő, meghallgatjuk őket is. Különben ismerjük a kifogásokat, melyeket a Duna összeszorításáról, s több efféléről úgy magunkfajta „parasztésszel" a szabályozás ellen felhozni szokás. De kénytelenek va­gyunk szakértőink nyilatkozataira is egy kis súlyt fektetni, akik azt mondják, hogy az a víztömeg, mely a Gellért-hegynél 166 ölnyi (315 m) mederben megfér, kényelmesen le­folyhat az újonnan szabályozott -mindenütt legalább 200 ölnyi (379 m)- alsó folyamágy­ban, és nincs szükség sem a Kopaszi-zátonyra, sem a Soroksári-Duna ágra. Ellenkezőleg, a szabályozás máris egy rendkívüli szolgálatot tett a fővárosnak azt, hogy a jég, mely a szabályozás előtt a Kopaszi-zátonyon és a Csepel-sziget hegyén fenékig fagyva mindig a legnagyobb aggodalomban tartott bennünket, az idei víztömegek mellett okvetlenül a fő­város elöntését vonta volna maga után. Az új szabályozott ág összeszorított víztömege és folyása által még annak idején legmagasabb vízállás beállta előtt elragadtatott. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy illetékes férfiak állítása szerint a mostani vízállás olyannyira abnormális, hogy a Duna felső részein felülmúlja az 1838-it is, hogy az árve­szély a Duna egész vonalán általános, s hogy ennél fogva a főváros veszedelmének mértéke inkább a szabályozás mellett, mint ellene tanúskodik. A kormány és a szakemberei láthatják, hogy mi hajlandók vagyunk hitelt adni bölcsessé­güknek. Nem is tehetünk másképp. De azért nem ajánlhatjuk nekik, hogy a közhiedelem laikus vészlátásával szemben szaktudományuk sérthetetlen köpönyegébe burkolózzanak. Ellenkezőleg óhajtjuk, hogy a laikus értelmiség nívójára leszállva igyekezzenek az aggoda­lom pontjait felvilágosítani, és felvilágosításaikat minél nagyobb nyilvánosságra hozni. Hogy ezt minő úton tegyék, teljesen választásukra bízzuk. A mostani árvíz, úgy gondoljuk, az ő számukra is hozott egy-két tanulságot, figyelmeztette őket a szabályozás egy-két hi­ányosságára (a Soroksári ág elzárását természetesen nem számítjuk ide). Nem akarnak-e, a tanulságok konstatálására és felhasználására szakértőket összehívni és ennek megállapí­tásait nyilvánosságra hozni? Vagy, ha ezt most még tán korainak tartanák, nem volna-e he­lyes, eddigi tapasztalataikról s a szabályozás és fővárosi vízállás közti összefüggésről egy népszerűen írt közleményt kibocsátani, akár válaszul a hozzájuk beadandó petícióra, akár pedig önállóan? A lapok hasábjai bizonyára a legnagyobb készséggel megnyílnának az ideges kedélyek lecsillapítására szolgáló felvilágosításaik előtt." (PN) Az Árvíz Bizottság javasolta a zálogházi árverés elhalasztását, mivel éppen a szegényebb sorsú néposztály van sújtva az árvíztől, így az elzálogosított tárgyak kiváltását nem eszközölhetik. Vidékről a következő nevezetesebb táviratok érkeztek: Baja, 7 óra 40 perc; A vízállás reggel 7-kor 5,05 m nem árad, de nem is apad, az árvíz csendesen lefolyik, részint a Dunába, részint a Sugovicába. Mohács, 8 óra 55 perc; Vízállás 6,53 m tegnaptól máig 14 centiméterrel áradt. A partéi és a beltelkek közepe helyenként 1-2 méter víz alatt van. Az alsó töltések

Next

/
Oldalképek
Tartalom