Marczell Ferenc szerk.: Az Országos Vízügyi Levéltár (Források a vízügy múltjából 1. Budapest, 1978)

tal és az 1942-ben létesített Vizerőügyi Hivatal. A két világháború között megvalósult egyetlen jelentős vizügyi alkotás a Budapest-Csepeli Nemzeti és Szabadkikötő épitésének befejezése volt. A viziú

tf

ejlesztési programból alig valósul meg valami. Az adott helyzetben korszakos jelentőségű volt Sajó Elemérnek - a korszerű vízgazdálkodás és vizügyi tervezés magyar úttörőjének - 1930-ban napvilágot látott tanulmánya, az "Emlékirat vizeink fokozottabb kihasználása és újabb vizügyi politikánk megállapítása tárgyában" cimü tervezete. E program szerzője rendszeresen tárgyalja a legfontosabb teendőket, hangsúlyozva a vízgazdálkodásnak az egész nemzetgazdaságban elfoglalt központi helyzetét, annak minden ágazatával való közvetlen kapcsolatát. írását Sajó kerettervnek tekintette, amelyben - figyelembe véve az országterület változásait, a gazdasági válság okozta helyzet társadalompolitikai és gazdasági következményeit - áttekintést adott a vizügy egészének helyzet é ről ,fejlesztésének alapvető célkitűzéseiről. Összefüggéseiben vázolta föl a közlekedés fejlesztését szolgáló kisvizszabályozás, csatornaépítés, vizerőhasznositás, a mezőgazdasággal kapcsolatos árvízvédelem és belvizlevezetés,az öntözés, általában a vízrendezések, a vízellátás kérdéseinek a problémáit és feladatait. E széleslátókörü program közreadása után megkezdték az egyes vizgazdálkodási ágak részletes programjának kidolgozását. Sajó Elemér, mint a vizügyi műszaki főosztály vezetője, eredményesen munkálkodott elgondolásainak propagálásán. Az elhúzódó válság és ezen évek rendkivüli aszályai is szerepet játszottak abban, hogy a kormány napirendre tűzte az öntözés fejlesztését, kidolgoztatta a tiszántúli ön-