Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

lázadás óta, amidőn Bethlen Gábor háborút indítván II. Ferdinánd ellen, legelsősorban arra fordította a figyelmét, hogy hatalma alá kerítse a bányavárosokat és később is birtokolja azokat, hogy tőlük a háborúzás lényegét — a fegyvert tudniillik és a pénzt - megszerezze. Hogy mi történt akkor Besztercebányán és Körmöcbányán, azt a maga helyén már elmondtuk. Úgy vélték az emberek, hogy Selmecbánya azért volt szerencsés, mert a Bethlen-pártiak nem találtak benne őrsereget, a polgárok pedig nem merészeltek szembeszállni a fegyveres sokasággal, vagy legalábbis nem akarták haragra gerjesztem az ellenséget, hogy az erőszakot alkalmazzon a bányák ellen és tűzzel-vassal kegyetlenkedjék a munkásokon, így tehát egész idő alatt, amíg Bethlen Magyarországot uralta, munkavégzésre kényszerítették a polgároknak a köz- és magánbányászait egyaránt. Miután pedig a nikolsburgi béke visszaszorította Bethlent Felső-Magyarország határain belülre, Sekmec a bányákkal együtt visszatért II. Ferdinánd joghatósága alá és később annál inkább boldogult, mennél nagyobb gondossággal segítették a bányászat ügyét az ausztriai munkások. S mind a vagyon, mind pedig a boldogság egyéb tartozékai tekintetében tovább gazdagodtak volna a selmeciek, ha a dolgaikat nem forgatta volna ismét fel egy új, szintén Erdélyországból támadt megmozdulás. Rákóczy György volt az, aki midőn megindult a császár ellen, a mintegy vadászhálóval körbekerített bányavárosokat annál könnyebben elfoglalta, mennél jogosabb volt a polgárok félelme, hogy ha ellenállni merészelnek, akkor a bányákban később nehezen helyrehozható károkat tesz majd az ellen-