Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

hiányától — mondja —, amely a malmokat hajtja: ezért felül a lovak, belül az emberek helyettesítő, s igencsak költséges munkáját keü igénybe venni. Ez a vízhiány peckg leginkább télen, de nyáron is gyakori, ahogyan vagy a fagy, vagy a hőség megnő. Tavasszal tehát és ősszel, amikor a legjobban forr itt a munka, az olvadó hó vagy a záporesők által megduzzadnak a patakok; a vízhiány pedig azt okozza, hogy a víz nagy részét a kiásott bányák legközelebbi helyeire kell vinniük, vagy gyűjtőmedencékben tárolniuk." Az ezüstbányák felügyelői nem kicsiny, de a hiábavalóságba hajló gonddal dolgoztak azon, hogy ezt a város számára káros vízhiányt csökkenthessék a vizeknek a máshonnét való idevezetésével. S ezt Tolkus is megemlíti ugyanott: „A bányásztanácsban gyakran, de hiába tárgyaltak arról, hogy a körmöci vizeket idevezessék a selmeci bányákba: nem a nép elöljárói hiúsították meg ezt, hanem akik náluk sokkal nagyobb tekintéllyel és hatalommal rendelkeznek, a köröskörül lévő, igen magas hegyek." A mi korunkban a vízügyi dolgokban nem járatlan emberek azt tanácsolták, hogy a besztercebányai folyót, amelynek neve Bisztrica és amely nagyon magas hegyek között ered, vezessék ide egy mederrel, amíg még magasan folyik: észrevették azonban, hogy a selmeciek bányáinak magasabb a fekvése annál, hogy a Bisztrica ide való folyásának helye lehetne. Később a bányászat ügyét pártoló emberek úgy vélekedtek, hogy a dobronyai patakot kell hosszú kerülő utakon idevezetni: ez a terv is meghiúsult azonban azon okok miatt, amelyekről most szóltunk. — A vizeknek ezen hiánya mellett a selmeciek fő