Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Válogatás Bél Mátyás leírásaiból (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 3. Sopron, 2004)

Bélabánya szabad királyi és bányaváros története

ciek es az azok mellett falu módjára megépített házakban laktak — nem történhetett a dolog másképpen, csak úgy, hogy a falut és az annak a határában létesített ércbányákat az idő előrehaladtával a sajátjukká tették és saját embereiket küldözgették erre az új településre az istentisztelet végzése céljából, míg végül azon mindkét kiváltságjog a királyok és hasonlóképpen az érsekek beleegyezésével és kegyelmével megerősíttetett a selmecbányaiak számára. így áll tehát a dolog — és ez tökéletesen bizonyos —; hiábavalóságot tanítanak tehát azok, akik egyáltalán nem vonják kétségbe, sőt erősen állítják azt, hogy Bélabánya a legrégibb valamennyi bányaváros közül. Frölichről már eleget beszéltünk Selmecbányával kapcsolatban: most idézzük és cáfoljuk meg egy másik, későbbi író

3 állásfoglalását: „Ez a vármegye a bányavárosok közül hármat követel magának: Selmecbányát tudniillik, valamint Bélabányát és Bakabányát. Ezek közül a két utóbbit pedig azért ítéljük egyazon címen méltónak az említésre, mert nekik Körmöcbányával van egy egyáltalán nem megvetendő vitájuk bányáik régiségének a tekintetében." — Egyébiránt városunkat a közönséges okiratokban Dunának — németül D///;nek — és ritkábban Gylmcznék is szokták mondani. Ezek a nevek azonban a számunkra annyira homályos eredetűek, mintha a Sybilla levelei lennének: magyarázzák meg tehát őket mások. 3 Ö a Topographia magni regni I lungariac szerzője; lásd ennek a műnek a 151. lapját.