Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

Komáromban bekanyarodtunk a járási, ill. városi tanács közös épülete lé. A két tanácsnál csak egy-egy dolgozót találtunk, közülük emlékszem egy Gaál nevezetűre, aki roppant nyugtalan volt. Perceken belül a tanácsépület, a Jókai Mór Gimnázium és a Klapka György Általános Iskola közötti téren lévő Szabadság szobor elé érkezett egy jókora tüntető tömeg szovjetellenes jelszavakat hangoztatva és hazafias dalokat énekelve. Mi ezt a tanácsépület emeletéről néztük végig. A tüntetők, akik között ott voltak a gimnázium tanulói, élükön Németh László igazgatóval, a megyei oktatási osztály volt vezetőjével és néhány tanárral, felsorakoztak a szobor előtt, majd Mohácsi Gyula általános iskolai kolléga a szobor talapzatára felállva elszavalta a Szózatot. Utána felhangzott a Himnusz, és a tüntetők lassan-lassan szétoszlottak. Közben én lementem a tüntetők közé, és mikor befejeződött a tüntetés, elbeszélgettem Németh Lászlóval meg a tanárkollégákkal, akik között ott találtam Nagy Árpádot is, a megyei oktatási osztály gazdasági csoportjának a vezetőjét. Ő egyébként az 1920-as évek végén osztálytársam volt a pozsonyi magyar tanítóképzőben. Komáromban lakott, de már ezen a napon nem jött be a hivatalba. A komáromi tüntetés békés jellegű volt, semmiféle erőszakos cselekményt nem tapasztaltunk, a hatóságok, a rendőrség részéről nem történt beavatkozás. Jelszavai mindazokat a követeléseket tartalmazták, amelyek ebben azt időben az ország egész területére jellemzőek voltak, így zömmel a szovjet csapatok távozásának igénye, Rákosinak és klikkjének a közéletből való eltávolítása, a varsói szerződés felmondása, stb. Minthogy a leírt körülmények folytán nekünk, megyei kiküldötteknek semmiféle dolgunk nem akadt, kivéve az iskolai oktatás további szüneteltetésének jóváhagyása, úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk Tatabányára. Mi a helyzet Dorogon és Esztergomban? Tatabányán jelentést tettünk Schiller István vb-elnöknek utazásunkról. A két útitársam nem kívánt velem tovább jönni, én azonban ragaszkodtam még Esztergomhoz. A Megyei Tanácsnál értesültem ugyanis arról, hogy Esztergomból erős mozgolódást jelentettek. Azonnal úgy határoztam, hogy elmegyek Esztergomba a családomhoz, és ha olyan a helyzet, ott is maradok. Schiller István a gépkocsit nagy nehezen rendelkezésemre bocsátotta azzal a kikötéssel, hogy még aznap visszajövök Tatabányára. Azonnal el is indultam. Útközben semmi rendkívülit nem tapasztaltam, minden baj nélkül hazaérkeztem. Természetesen, otthon maradtam a családomnál, a kocsit pedig visszaküldtem Tatabányára. Feleségem elmondta, hogy a városban erős mozgolódás van, nyugtalanság uralkodik, az iskolákban szünetel a tanítás, tanárok vezetésével középiskolai diákok jelszavakat hangoztatva tüntettek a Széchenyi téren, a Duna-parton, az utcákon. Még aznap, tehát október 25-én estefelé fáklyás-gyertyás tüntetés zajlott le Esztergom utcáin. Hogy honnét indult, azt nehéz volna megállapítani. Ahogy hallottam, a tanítóképző tájékáról, és ahogy vonult át a városon, minden oldalról, minden utcából csatlakoztak hozzá az emberek. Megható volt ez a csendes, a forradalom hősi halottjait idéző esti fáklyás menet. Halkan dúdolt hazafias dalok is felhangzottak. A Hősök teréhez közeledve mind nagyobbá nőtt a gyászoló tömeg. Egy ideig elidőzött a téren, sokan gyertyákat gyújtottak és helyeztek el a hősök emlékművének talapzatára a forradalom budapesti