Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

Igy is történt. Szeptember 2-án szolgálatba léptem az Úttörőháznál, ott intézkedtek az illetményeim visszamenőleges kiutalására vonatkozólag, délután már a kórház állományába kerültem visszérműtét céljából. Dr. Oravecz István sebész főorvos kedvesen fogadott, egy három személyes kórteremben helyezett el, amelynek egyelőre csak olyan tessék-lássék lakója voltam. Az első 10 napban többet voltam odahaza, mint a kórházban. Az volt, hogy a lábamat egyelőre nem lehet műteni, várni kell vele, míg a visszér gyulladása megszűnik. Ez körülbelül 8-10 napot vesz igénybe - mondta a főorvos. Két kellemes szobatársat kaptam, az egyik Dr. Eleméry Elemér fogszakorvos volt, a másik pedig Fedák László tisztviselő, Fedák Sárinak, a híres magyar színésznőnek volt az unokaöccse. Dr. Eleméry valamikor Horthynak volt a fogorvosa, a háború után Esztergomban fogott talajt, a Széchenyi téren volt magánrendelője, egyben az iskolák fogszakorvosi teendőit is ellátta. A háború előtti felsőbb körökben jelentős ismeretségre tett szert, a különböző fontosabb helyeken jó összeköttetései voltak. Sokat mesélt ezekről, siratta is az elmúlt szép időket. Politikailag erősen nyugati beállítottságú volt. Fedák László az üzeme részéről a Nagybudapesti Munkástanácsnak volt a tagja, az esetleges letartóztatása elöl néhány hétig itt húzódott meg, Esztergomban. Volt már előzőleg valamilyen kapcsolata Oraveczékkal, így került be gyógykezelésre az esztergomi kórházba. Rengeteget mesélt, olykor elképesztő dolgokat az 56-os forradalom budapesti eseményeiből. 1957. szeptember 12-én Dr. Oravecz megoperálta a bal lábamat. Nem altatott el, érzéstelenítéssel csinálta. A műtétnél ott volt Marcell Pista barátom is, urológus főorvos. Ő a sebészet urológiai részlegének volt a főnöke, az egész sebészeti osztálynak pedig Oravecz dr. Műtét közben kedélyesen elbeszélgettünk, mint általában, akkor is élcelődtünk egymással. Ez a kórházi gyógykezelésem igen kellemes színfoltja volt életem akkori időszakának. A feleségem csaknem naponta, a két gyermekem is gyakran meglátogatott, továbbá az édesapám, a testvéreim, a pedagógus kollégák, az egyéb baráti körünk tagjai. A visszérmütétemből történt felgyógyulásomhoz szorosan egy újabb műtét csatlakozott, Dr. Kiss Ernő orr, fül, gége szakos főorvos kioperálta a manduláimat. Évek hosszú során elég sok baj volt a torkommal, most itt volt az alkalom ennek a régen tervezett műtétnek a végrehajtására. Kiss doktor nagyszerűen rendbe tette a torkomat, azt követően nem is volt vele különösebb bajom. így teltek az én napjaim az esztergomi kórházban 1957. utolsó hónapjaiban az orvosok védelmében, körülvéve sok jóindulattal, sok tekintetben szeretettel, amiért ezúton is hálámat fejezem ki. A kórházból december elején hazakerültem, de - természetesen betegállományban maradtam. Szép és boldog napok voltak ezek, együtt voltam újra a családommal. Egy dolog azonban még erősen foglalkoztatott mindkettőnket, feleségemet is, meg magamat is, hogy mi lesz velünk a továbbiakban, hogyan alakul majd az életünk, hiszen az én ügyem még mindig nincs megnyugtatóan lezárva. Az ellenfeleim ugyanakkor lesik, várják, mikor telik le a betegszabadságom, hogy azután rögvest elbocsássanak az úttörőházi állásomból. Másrészt még ha ez a körülmény nem is állott volna fenn, enélkül is úgy éreztem, hogy a kizárólagosan úttörőházi szakköri tevékenység nem jelenthet számomra végleges megoldást. Állandóan az motoszkált a fejemben, hogy nekem szükségem van a katedrára valamelyik iskolánál, ahol állandó létszámú osztályokkal, tanulókkal van dolgom, nem pedig a különböző iskoláktól öss2everbuvált tanulókkal.