Veress Márton: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 23. - Az Északi-Bakony fedett karsztja (Zirc, 1999)

A HEGYSÉG FÖLDTANI, MORFOLÓGIAI JELLEMZÉSE

Szerkezet A hegységben redőződés csak szórványosan fordul elő. Annál gyakoribbak a töréses, vetős, fel- és oldaleltolódásos szerkezetek. Az ÉK-DNy-i törések és vetők inkább nyomásos igénybevétel (litoklázisok, paraklázisok, inverz vetők és felpikkelyeződések), az ÉNy-DK-i irányúak húzásos igénybevétel (diaklázisok és lesiklásos vetődések) során képződnek. (A szétnyílásos szerkezetek kedveznek a karsztvíz csapásirányú, ÉNy-DK-i áramlásának.) A vetődések által közrefogott rögök sasbérceket, lépcsőket, árkos és medencés szerkezeteket képeznek. Ily módon a hegység különböző magasságú rögök együttese. A medencék területén, az ÉNy-DK-i irányú vetődések menti szétnyílás kedvezett a rögök süllyedésének, míg a hegyek kiemelkedéses billenése inkább az ÉK-DNy-i nyomásos igénybevételre vezethető vissza. Az egyes rögök egymáshoz képest jelentős oldaleltolódásokat is szenvedhettek. Fejlődéstörténet A hegység triász korú képződményei sekélytengeri környezetben képződtek. Ezt a jurában fokozatosan nyílttengeri viszonyok váltották fel (ammonitás mészkövek). Az alsókréta végén szárazföldi, majd a középső-krétában ismét sekélytengeri környezet jellemezte a hegységet. A középső-kréta végén az újra szárazulattá vált térszínen - trópusi éghajlaton karsztosodás játszódott le, aminek eredményeként szigethegyes karszttá, tönkfelszínné (kúpkarsztos peneplénné) formálódott a felszín. A kréta végén a tönkfelszín feldarabolódott, rögökre, sasbércekre különült. A kainozoikumban a kialakult rögök oszcilláló mozgást végeztek. A szárazulattá alakulás következtében már az alsó-krétában folyik a hegység karbonátos térszínein a trópusi karsztosodás, amely valószínűleg az eocén végéig tart, és ez csak a középső-krétában illetve a középső-eocénben szakítódik meg hosszabb-rövidebb időre. Ezt jelzik a különböző bauxitszintek és a szigethegyes típusú karszt különböző változatai. Valószínűleg a hegység nem teljes területe alakult karsztos tönkké, hanem csak azok a részek, ahol a karsztosodás hosszabb időn keresztül zavartalanul folyhatott. A hegység különböző részein a szigethegyes karszt kifejlődése eltérő fejlettségi szinteken elakadhatott, amely a formakincsben is kifejeződhet. A transzgredáló középső-eocén tenger a rögök oszcilláló mozgása miatt szigettengeres kifejlődésű. Ezt követően jelentősebb fedőüledék elborítás a középső-oligocén és alsó-miocén során keletkezett. A Csatkai Kavics Formáció anyaga alluvium összlet, amelyet a Dről vagy DNy-ról érkező folyó vagy folyók halmoztak fel. Valószínű, hogy e fedőüledék a hegység egészét nem borította el, hanem a magasabb részek az elbontásból kimaradtak. A középső-miocénig a hegység váltakozva volt a környező térszínek üledékbefogadója, ill. legalábbis egyes részei, a lepusztulás színterei. Ez a lepusztulás - amely meleg szubhumidus, ül. félig száraz éghajlaton ment végbe - a pedimentáció volt. Ennek során a mezozoos alaphegység fedőüledékeit (pl. a nummuliteszes mészkövet) részben vagy teljesen elveszítette, jelentős területek alakultak hegylábfelszínekké. Mindez együtt járt a karsztos tönk exhumálódásával, ül. a különböző fejlettségű (morfológiájú) szigethegyes karsztok különböző mértékű lecsonkolódásával. A különböző magasságú rögök adott időszakban eltérő mértékben fedődtek el, majd fedőüledékeik változó mértékben pusztultak le. Az egyes rögök kisebb-nagyobb részein a pliocénben és a pleisztocénben is kialakultak hegylábfelszínek. (A hegylábfelszín-képződés a miocén végétől a pleisztocénbe átnyúlva többször megismétlődhetett.) Egyes rögök peremi részein abráziós lépcsők és teraszok is kiformálódtak a miocénben és a pliocénben.