H. dr. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 24. (Zirc, 2007)
NAGY BARNABÁS – PUSKÁS GELLÉRT: A Stenobothrus eurasius előfordulása és élőhelyi jellegzetességei a Kárpát-medencében (Orthoptera: Acridoidea)
Megvitatás, következtetések A kiterjedt és gyakran káros mennyiségben jelentkező közép-ázsiai/kelet-európai S. eurasius populációkkal ellentétben (BEJ-BIENKO & MISCSENKO, 1951) a közép-európai és kárpát-medencei részlegek csupán kisebb, elszigetelt populáció-maradványokat, zárványokat képeznek. Magyarországon védettséget és NATURA-2000-hálózati státust élvező, „Vörös-könyves" S. eurasius fajjal kapcsolatos adatok/tapasztalatok részletesebb áttekintésére és összefoglalására csak a legutóbbi időkben került sor. Évtizedek során felszaporodott gyűjtési adatokból kiderült, hogy a S. eurasius a Magyar Középhegység csaknem teljes vonulatában előfordul és ezzel Közép- és Délkelet-Európa legjelentékenyebb populációi Magyarországon találhatók (PONGRÁCZ, 1936, SIROKI, 1965, RÁcz, 1973, NAGY, 1974/a, 1974/b, 1987, RÁcz et al. 2007). Ezek a kárpát-medencei populációk nagyságban, kiterjedésben egymástól jelentősen különböznek. Legerőteljesebbnek tűnnek a középhegységi vonulat centrális (Budai-hegység) és keleti (Tornai-karszt, Tokajihegy) részében lévő populációk. Jellemzésüket és a témával kapcsolatban felmerülő következtetéseinket az alábbiakban foglalhatjuk össze: A S. eurasius kárpát-medencei állománya erősen diszjunkt, elszigetelt populációkból tevődik össze; a gyakran 0,2 - 0,5 ha-t se kitevő eurasius habitat-„rezervátumok" kis kiterjedése és az észlelt kis abundancia feltehetően hozzájárult ahhoz, hogy e faj korábban oly hosszú ideig ismeretlen maradt, és később is évtizedeknek kellett eltelniük ahhoz, hogy az előfordulás, elterjedtség megismerése a jelenlegi fokra jusson. Az ázsiai populációkkal ellentétben a magyarországi (kárpát-medencei) populációk ökológiailag sokkal szűkebb, behatároltabb, erősen lokális habitatokban fordulnak elő. Számos, az ismertekkel nagyjából megegyező, alkalmasnak látszó élőhelyeken a S. eurasius-t nem találtuk meg. A magyarországi élőhelyek általában D-i, DK/DNy-i kitettségű, túlnyomóan 15-20 fokos lejtésű kopáros sztyeplejtőkön, sziklagyepekben találhatók, amelyek gyeptakarója nem teljes borítású "foltos", gyakran köves talajú. Az Ázsiából ismertté vált esetenkénti kártételi adatokból is arra lehet következtetni, hogy a hazai populációk egyedsűrűsége sokkal kisebb az ázsiaiéknál, nálunk e fajnál gradációs jelenségeket eddig nem tapasztaltunk. Felmerülhet a kérdés, hogy a fenti különbségek nem vezethetők-e vissza (taxonómiai) alfaji különbségekre? Feltehető, hogy a globális felmelegedés a S. eurasius kárpát-medencei populációiban (is) pozitív eltolódást fog eredményezni. Az alfaji kérdést jelen tanulmányunkban csak futólag érintettük; ezzel kapcsolatos megnyugtatóbb eredményeket feltehetően csak genetikai vizsgálatoktól remélhetünk. A magyarországi populációk nagyságban, kiterjedésben jelentékeny eltéréseket mutatnak. Némelyik már egészen „legyengült" és a kipusztulás határán van (pl. Budapest/Sváb-hegy, Diósd/Tétényi-fennsík, Pécs/Tubes). Ez a jelenség a korábbi élőhelyek - urbanizációs terjeszkedés következtében előálló - területi zsugorodására, degradációjára, vezethető vissza. Az egyes populációk jelentősen eltérő állapota miatt esetenkénti monitorozásuk indokolt, hogy a bekövetkező, illetve bekövetkezett változásokról tudomást szerezzünk. A S. eurasius-t tartalmazó Orthoptera-együttesekben gyakorta más értékes, sőt védett fajokat is kimutattunk, amely tényt az esetleges, védettséget elősegítő természetvédelmi beavatkozásoknál is tekintetbe lehetne venni.
