H. dr. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 24. (Zirc, 2007)

NAGY BARNABÁS – PUSKÁS GELLÉRT: A Stenobothrus eurasius előfordulása és élőhelyi jellegzetességei a Kárpát-medencében (Orthoptera: Acridoidea)

Habitat jellemzők A magyarországi lelőhelyek fontosabb tulajdonságaira vonatkozóan korábban csak rövid utalások találhatók (NAGY, 1974/a, b, 1987); ezzel kapcsolatban jelen tanulmányunkban részletesebb áttekintést adunk (1. táblázat). AS. eurasius élőhelyeinek túlnyomó többsége 10-20°-os D-i, DNy/DK-i - gyakran köves - lejtőkön található, azonban ritkábban enyhébb lejtésű, sőt plató-helyzetű élőhelyeken is előfordul (Perbál/Meszes-h.). Bár részletes botanikai elemzések nem készültek, annyi mégis megállapítható, hogy a S. eurasius élőhelyeként a pusztafüves lejtősztyeprét, valamint a szubmediterrán sziklai, száraz és félszáraz gyepek különböző típusai szolgálnak. Ilyen típusú, Corno-Quercetum pubescentis-petreae, Pulsatillo-Festuceium rupicolae stipetosum növénytársulásokkal borított habitatokból említi RÁcz et al. (2003) is az Aggteleki-karsztból. Az is megfigyelhető volt, hogy e habitat-típusok kisebb-nagyobb mértékű zavartság (legelés, taposás) esetén sem vesztették el (teljesen) o/ras/ws-populációjukat. Ezt igazolták, pl. a bódvarákói Esztramos, a budapesti Hármashatár-hegy, vagy a Tokaji-hegy élőhelyein tapasztaltak is. A vizsgált élőhelyek túlnyomó többségére jellemző volt az alacsony (15-30 cm-es) gyepmagasság, és a 75-90 %-ra becsülhető mozaikos (foltos) növényzeti borítás, amely csak elvétve haladta meg a 90-95 %-ot és nem érte el a teljes záródást. Az esetek többségében ezek az élőhelyek a S. eurasius populáció számára akkor is megfelelőnek látszottak, ha a karsztbokor-erdő nagyobb - legalább 7-15 m átmérőjű tisztásaiként jelentek meg. Az élőhelyek tengerszint feletti magasságának szélső értékeit Magyarországon 200-780 m közöttinek találtuk, többségük 300-500 m közé esik (1. táblázat). Az egyes élőhelyek kiterjedésére - ami szorosan összefügg a helyi populációk nagyságával - konkrét adataink alig vannak, azonban erre több esetben következtethettünk a környezeti viszonyokból (pl. zárt erdő, bokros terület, vagy más, feltűnően eltérő növényzetű élőhely általi elhatárolódás). Ezzel kapcsolatos adatainkra az egyes helyi populációk ismertetése kapcsán térünk ki. Összefoglalóan úgy becsüljük, hogy a helyi populációk többségének a környezeti tényezők általában mindössze kb. 0,1-0,5 hektárnyi terület benépesítését teszik lehetővé (pl. Szár/Zuppa, Pilisszántó/Pilis) és nagyobb, feltehetően 1-2 hektárt kitevő élőhelyekről csak bizonytalan ismereteink vannak (pl. Vértes, Perbál/Meszes, Tarcal/Tokaji-hegy). Eletmódtani (aktivitási) megfigyelések Tartózkodás. A lárvák és imágók tartózkodásában nem észleltünk említésre méltó különbséget. Az egyedek általában a talajfelszínen (köveken) és az alsó gyepszintben tartózkodtak. Mozgás (repülés). Repülési képességük - a sáskák között - közepesnek mondható. Felriasztva - természetesen a hőmérséklettől függően - 1-3-5 m-t repülnek, egyenesen, vagy enyhe kanyarokkal, a talajszín felett kb. 30-60 cm magasságban. Hangadás. A hímek az 1-3 mp-ként ismételgetett, erősebb, egy-tagú zerr..zerrr... hangokat feltehetően zavaráskor/rivalizáláskor hallatják. A 28 C°-on, fogságban tartott hímek „normális" cirpelése percenként (1-2-) 3 sorozatban hallatott 10-58 (sorozatonként átlag 30,7; n=25) dz... dz... (aminek sebessége kb. 28/10"). Ez átlagosan kb. 3-5 m-re hallható. Táplálék. A tápnövényekről alig van kárpát-medencei adatunk. Feltehetően különböző Gramineae-fajok (Festuca, Poa, Bromus) leveleivel táplálkoznak; fogságban tartott imágók Bromus, Agropyrum, Digitaria füvek leveleit jól, míg a Polygonum aviculare-t alig fogyasztották. Ugyancsak a fűfélék iránti preferenciára utal a réteken, legelőn, gabonavetésekben okozott ázsiai kártételekről szóló tudósítás is (BEJ-BIENKO & MISCSENKO, 1951; CÜPLENKOV, 1970).