Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 3. (Zirc,1984)

DIETZEL GYULA: Újabb adatok és megfigyelések az Északi- és a Déli-Bakony Rhopalocera faunájáról, III.(1975-1984)

résen figyeltem felbukkanását. Egy héttel később ujabb lelőhelyére találtam Balatonszőlősön a Szénégető-hegyen. Eddig még sehol sem láttam a Viciá-t ilyen nagy tömegben tenyészni, ám az amandus példányszáma korántsem állt arányban a tápnövénye magasra nőtt, sürü tömegével. Itt az amandus nem a Vicia-szőnyeg felett, hanem annak szélén és a vegyes virágzatu rétfelület felett repült. A himek igen aktivak, erős, gyors röptüek. A növényzeten csak rövid ideig tartózkodnak, a virágokat a faj csak elvétve látogatja. Felzavarva gyorsan és kitartóan repked, de a szűkebb értelemben vett biotopot nem hagyja el. Nősténye passziv, nagyon keveset mozog, főleg áll ez friss, néhány napos imágó korára. Később, alacsonyan és lassan, sürü szárnycsapással repked a tápnövényfoltok szélein, bebújva a szárak közé, ezért többségével sérült egyedek foghatók. Copulában mindig a nőstény viseli a repülés terhét, megfigyelési lehetőségeim alkalmával mindig ezt tapasztaltam, a him összezárt szárnyakkal csüngött a nőstényen, teljesen passziv szerepet töltött be. Rajzása 1984-ben közel egy hónapig tartott, június 20-25 között volt aktivitása tetőpontján. Julius végére hirtelen megcsappant a száma, a hó végére a rajzás tulajdonképpen véget ért, bár még augusztus 10-én is találtam néhány, a korábbi fejlődési szakaszában visszamaradt példányt. Lokalitása a Balaton-felvidéken, az azonosnak tünő ökológiai viszonyok miatt különösen szembeszökő, de bizonyosra vehető, hogy a mikroklimatikus viszonyok és a még nem ismert zavaró körülmények miatt, az amandus számára nem kizárólagos feltétel a meleg éghajlat és a tápnövény jelenléte. Ahol megtalálható, ott szerintem nincs szerepe az égtáji kitettségnek, sem,mert ott, az északi fekvésű lejtőkön is magvan, ugyanakkor néhány kilométerrel távolabb, azonos feltételek mellett sem vezetett eredményre a legkitartóbb kutatás sem. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy az amandus a Balaton-felvidék teljes hosszában, - ha megszakításokkal is, - de fellelhető, viszont éppen lokalitása miatt még nem tártuk fel mindazokat az elszigetelt és kis területre szoritkozó lelőhelyeket, ahol a lepke életfeltételeit maradéktalanul megtalálhatja. Megitélésem szerint, a fajt, szoros tenyészigényei ellenére sem fenyegeti a kipusztulás veszélye, mindazonáltal a gyűjtők részéről, józan, kiméletes bánásmódot érdemel. 8. Apatura ilia ilia SCHIFFERMÜLLER A szakirodalom az ilia, - törzsalakkal egyező - sötét formájának hazai életteréül, a Dunától keletre, északkeletre eső országrészt jelöli meg. Itt ez együtt repül a valamivel szórványosabb elő fordulásu, sárgás clythie-alakkal. Ez utóbbit viszont a Dunántúl kizárólagos képviselőjeként tartották számon. Kétségtelen hogy az ilia erősen variáns hajlamú, de ezek e jellegzetességek a két alakon belül és nem a polimorfizmus alapján szétválasztható formák összemosódásában mutat koznak. A Bakonyről szóló publikációk és saját legjobb tudomásom szerint sem fogták még a törzsalakkal egyező formát a Balatontól északra eső területeken. 1977-ben észleltem először a sötét iliát-t, a Középső-Hajagtól északnyugatra húzódó Magyaros -domb alján, a Séd patak felső folyásának keskeny, ártéri jellegű szakaszán. Sajnos a következő évben a Magyaros-domb nyugati lejtője és a völgy rész a patakparti füzesekkel együtt erdészeti véghasználat alá került, ez pedig az Apaturák teljes eltűnését eredményezte. A Hajagok tömbjének más pontjain viszont az illa elég gyéren mutatkozik, amellett a füzesek szerintem teljesen értelmetlen pusztitása, amúgy is lassan lehetetlenné teszi az állomány fennmaradását. Igy az ilia sötét alakjának előkerülés! valószínűsége is a minimumra csökkent. Szerencsére még ugyanazon évben a Kislőd és Urkut között húzódó Csalánosi-völgyben három alkalommal találkoztam a törzsalakkal, melyet először az iris egy kisméretű egyedének véltem. Két sikeres fogás után viszont egyértelművé vált, hogy a törzsalak, ha igen ritka is, de tenyészik a Bakonyban. Az viszont meglepő, hogy korábban, a rendszeres csalánosvölgyi gyűjtések során nem észleltem ottlétét. Sajnos a kutatások azóta sem vezettek eredményre. Ebből a néhány adatból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, emlitését csak a bakonyi lepkészeti ismeretek bővülése érdekében tartottam szükségesnek . 9. Brenthis ino ROTTEMBURG A két évtizedes kutatómunka egyik, eddigi legváratlanabb eredménye. Igy itélem meg annak ellenére, hogy dr.Varga Zoltán egyik korábbi lektori véleményében már felhivta a figyelmemet a fajra, mert elképzelhetőnek tartotta bakonyi tenyészését . Eurázsiái faj, melynek jelentősebb földrajzi változatait areájának keleti részéről irták le. /ssp.tigroides FRHST/ mivel subspecifikus szóródása a palaearktikus régió köztes területein nem számottevő. Erősen lokális faj, melyet hazánkban először a Tornai-Karszton gyűjtöttek, de állítólag egykor az Izsáki-láp azóta már lecsapolt területein is megvolt. Tudomásomra jutott, hogy a Vértesben is megtalálták, /Kőhányáspuszta/ de innen származó példányokat nem volt alkalmam megtekinteni. Dr. Nyirő Miklós várpalotai