Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 3. (Zirc,1984)

DIETZEL GYULA: Újabb adatok és megfigyelések az Északi- és a Déli-Bakony Rhopalocera faunájáról, III.(1975-1984)

találni, olykor pedig, egyesével, de másutt fel-feltünik. '"vekkel ezelőtt fogtam utoljára a balatonarács! Tamás-hegy déli lejtőjének alacsonyabban_fekvő részein, eltűnt a Herentől északnyugatra fekvő Némethy-völgy tisztásairól, és a Budai-malom nedvesebb kaszálóin sem él már. A meglévő Déldánvok ahhoz a nehezen behatárolható alfaji helyzetű, jellegzetes árion alakhoz tartoznak, amellyel más Bakony-kutatók is csak egyesével és aránylag ritkán találkoznak. Az alak jellemzője, hogy alapszine felül sötét szilvakék, az alapszinben elszórtan, de jól látható fekete pikkelyek találhatók. Felül, a fekete foltrendszer nem élesen határolt, az egész szárnyfelület matt, és általában lerepült állat benyomását kelti. A szárnyak nyújtottak, szerkezetük gyenge, szemmel láthatóan sérülékeny felépitésü. Ez az alak eddig csak egyetlen alkalommal került elő egyidejűleg két példányban, azon kivül csak szinte szezononként egy példányát találtam. Számomra érthetetlen, hogy az alaposan kikutatottnak tekinthető területeken miért nem találni egy erőteljesebb bázisát, ahonnan ezek az elkóborolt magányos egyedek származnak. Ilyen körülmények mellett a fajfenntartás, az ivarok szinte lehetetlenné váló találkozása mellett, egy ilyen nem túlzottan kitartó repülő boglárka esetében hogyan lehetséges? Ha történetesen kizárjuk s parthenogenezis lehetőségét, rejtély, az árion ilyen körülmények közötti léte. Egyes kutatók szerint ezek a jellemzők a Thymus-on élő népesség fenotipikus képét adják, amely a ssp.punctifera GRUND, leirásával azonosnak látszik. 1984 júniusának végén dr. Kartal Béla veszprémi lepkész szives közlése és útmutatása nyomán sikerült Zalahaláp közelében egy nagyon lokális, de azon belül egy aránylag magasabb példányszámú populációját megtalálnom. Már első látásra megállapítható, hogy morfológiailag az Északi-Középhegység arionjának habitusához áll közelebb. A Börzsönycsillogóan kék alapszinü formájánál ugyan valamivel sötétebb, de minden egyéb tekintetében, - szárnyalak, rajzolat, és az adott területen belüli tömegviszonyok, - alfajilag leginkább azzal azonosítható. Ez az alfaj, az adriatomediterrán ssp. ligurica rasszkörébe tartozik, attól lényeges alfaji bélyegekkel nem különíthető el. Ez a populáció-csoport az Origanum vulgare-t részesiti előnyben. Ugyanebbe a csoportba tartozik az Őrség árion állománya is, amelyet eddig sajnos gyüjtenem nem sikerült, de volt alkalmam a példányok vizsgálatára. Mig a szilvakék bakonyi arion-ok május végétől augusztus elejéig elnyújtott rajzása folyamatos kelési körülményekre engednek következtetni és nem tartom kizártnak a kétgenerációs fellépését sem, addig a zalahalápi populáció alig több mint két hét alatt lerajzik. Ez utóbbit vélték korábban a ssp.punctifera-nak, de ez a ssp ligurica-hoz közelálló alak. Megállapítható tehát, hogy a szélesebb elterjedésü, de csak egyesével fogható sötét bakonyi alak hosszan rajzik, a lokális, középhegységi habitusú árion lelőhelyén gyakori, de július elejére szinte teljesen eltűnik. Mindkét populáció-csoport esetén zavarólag hathatnak a fenologiai és ethologiai megfigyelésekre, a faj közismert myrmecophiliája. Ez a függőségi viszony számtalan bizonytalansági tényező létrehozója lehet. Ezek a kétségbevonhatatlan és a bakonyi alakra nézve, több éves tapasztalat alapján meg állapitott ökológiai igények is alátámasztják azt a véleményt, mely szerint az aricn, még a Bakony állatföldrajzi értelemben vett területén is 2 önállóvá alakult helyi formát hozott létre. Elképzelhető, hogy ez egy jelenleg is tartó szelekciós folyamat. Remélhető, hogy a későbbi kutatások erre is választ adnak. 5. Maculinea alcon SCHIFFERMÜLLER Az alcon szintén azok közé a fajok közé tartozik, amelyek esetében a hazai populációk vitatott helyzete mindmáig megőrizte eredendő problémáinak jelentős részét. Sőt, az elmúlt évtizedekben a már fennálló rasszkérdések mellé taxonómiai problémák is felmerültek. Először a Maculinea rebeli HIRSCHKE keletszlovákiai előkerülése okozta a zavart, kapcsolódva az alcon tornai-karszti felbukkanásához. A kérdéssel dr. Varga Zoltán foglalkozott, de érthető óvatosságból érdemi döntésre nem vállalkozott. Azóta tisztázódott a kelet-szlovákiai rebeli probléma, ugyanis a korábban leirt alcon curiosa-val azonosították. A rendelkezésre álló szakirodalom szerint a morfológiai eltérések okozta gondok azóta sem tisztázottak, ujabb kutatások a rebeli jelenlétét se nem cáfolták, sem alá nem támasztották. Ráadásul akadnak kutatók, mint például Beuret, akik a rebeli önálló faji mivoltát is tagadják. A taxonómiai nehézségeket mor.t, a kabhegyi alcon felbukkanása csak tovább fokozza, mert a csingervölgyi oldalon levő Tormaréten a faj egy igen magas egyedszámu populációja került elő és ez törvényszerűen magával hozta mind rassz-kérdését, mind a már emiitett rebeli-problémát. 1983 július végén fogtam első példányait a már emiitett csingervölgyi Tormaréten, ahol a kérdéses időben a biotóp domináns faja. Augusztus első hetére szinte tömegessé válik repülése, a himek aktiv kergetőzése mellett, az erdőszéli bokrok árnyékában a sokkal nyugodtabb nőstények is igen nagy számban láthatók. Fejjel lefelé függenek a fűszálakon, és olykor egy négyzetméterre 8-10 példány is jut. Rajzása mintegy 20-25 napig tart, és még augusztus végén is találhatók kései kelésü alconok. Ezen a lelőhelyén csak a Gentiana pœumonanthe-t találtam.