A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 4-6. rész: A Balaton környékének csapadékviszonyai, növényfenologiai megfigyelésének eredményei, a Balaton vizének fizikai és chemiai tulajdonságai (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1898-1911)

Cholnoky Jenő: A Balaton vizének fizikai tulajdonságai 4. szakasz: A Balaton jege

74 A Balaton jege. az oka az, hogy a firnesedett hónak a hó'mérsékleti tágulása más, mint a jégnek. Amikor a repedés először kinyílt, a firn-réteg nem követte még egészen a jeget, azért a jég repedése szélesebb lett, mint a firné. Amikor a repedés ismét bezárult, akkor már a firnes réteg hozzá volt fagyva a felszivárgó vízzel a jéghez s így vele ment a jégtáblával. A teljes összezáródáskor azonban természetesen fel kellett vetemednie. Nagyon érdekesek a repedések metsződései. A régibb repedés rendesen zavarólag hat az új repedésre, mert az új egy darabra felveszi a régibb irányát, mert itt bizonyára kisebb munkával jár a jég elrepesztése (85. ábra). Kérdezhetné valaki, hogy nem éppen az-e az új repedés, amelyet itt régibbnek jeleztünk s a másik a régi, amelynek két darabja a másik (a) repedés keletkezésekor eltolódott egymástól a repedés hosszában menő nyírófeszültség következtében. Erre azonnal megkapjuk a feleletet, ha az a repedés mentén tovább haladunk, mert rendesen nem messze találunk olyan repedést, amely éppen ellenkezőleg látszik eltolódva lenni (85. ábra c). 85. ábra. Két repedés találkozása el­tolódással. a régi repedés, b és c újabb repedések. 86. ábra. Új repedés [U) találkozása két régibb 87. ábra. Szerteágazva megszűnő repedés. repedéssel (K). A fehéren hagyott rész régi, havas K régibb repedés, jég darabja, a vonalkázott rész nyugodt fagyású jég. H havas régibb jégdarabok. Ha két egymást megközelítő, régibb repedést újabb repedés szel keresztül, akkor nagy zavarok támadnak. Az új repedés több ágra bomlik, szétszálkásodik s csak a régieken túl egyesül ismét egy repedéssé. Ilyent rajzoltam 1903 februárius havában (86. ábra). Ezen a rajzon látszik, hogy a repedések a jégtáblába fagyott, régibb, havas jégdarabra egyáltalában nem voltak tekintettel. Néha egy-egy tekintélyes repedés szertefoszladozik és megszűnik (87. ábra).

Next

/
Oldalképek
Tartalom