A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)

Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi

84 A Bakony triászkorú tüskéshó'riíi. Ha az árkos szegély csakugyan adapicálisnak tekinthető, akkor a lemez az adapicális régióból való. A fő szemölcsök helyzete az interambulacrálisokon úgy az adradiális, valamint az adapicális szélekhez viszonyítva is változó. Előbbi szempontból az a-ra vonatkozólag kiderül, hogy az egyes lapok harántátmérőit 100-nak véve, a szemölcs közepének távolsága az adradiális szegélvtől az adorális lemezen 42, a következőn 38, a harmadikon pedig 37. Az e és f példányokon, — melyek, nagyságukat és valószínű helyzetüket tekintve, meglehetősen megegyeznek az a második és harmadik lemezével, — a megfelelő arány körülbelül 47 és 41. E tényekből következik, hogy a szorosan vett adorális régióban a szemölcsök annál adradiálisabb helyzetűek, minél messzebbre esik a lemez a peristomumtól. Ez az állapot valószínűleg az ambitusig folytatódott, a c arányszáma ellenben 50, a miből sejthető, hogy az adapicális régióban a szemölcsök centrálisabb helyzetet foglaltak el. Az arányszámok ellenére a szemölcsök összekötő vonala a peristomum felé haladva az adradiális szegélyhez látszik közeledni; ez a látszat részben az adradiális szegély nagyfokú ferdeségének, részben annak tulajdonítandó, hogy az interradiális varratok kevésbbé szögletes volta következtében minden egyes lemez közepe közelebb kerül az adradiális szegélyhez. Minden fő szemölcsnek aránylag meglehetős nagy kúpja van, melynek harántátmérője 044—02 része a lemez harántátmérőjének, meridionális átmérője inkább nagyobb, de soha sem kisebb. Az adorális régióban a kúpok viszonylagos nagysága a peristomum felé nő és pedig a lemezek átmérőinek rohamos csökkenése következtében, absolut nagyságuk ellenben a peristomumtól távolodva gyarapszik. A lyuk kerek, de nem mindig centrális; így pl. az c-nél (144. ábra) az adambitális szegély felé, a c-nél pedig e szegélytől távolabb fekszik, a mi annyit jelent, hogy az esetben, ha a c-re vonatkozó előző feltevésünk helyes, akkor az elmozdulás mindkét esetben adapicális irányban történt. A nyak kevéssé, vagy egyáltalán nem alámetszett. A púpnak jól kifejlett fennsíkja van, a c-től ^'-ig terjedő példányokon párkány nélkül, igen gyenge párkánynyal a b és valamivel határozottabb párkánynyal az a példányon; legutóbbin néha a bordázásnak halvány nyomai is láthatók. Innen a púp mérsékelt szögű, egyenes, kissé homorú vagy hullámos lejtővel ereszkedik le a szintes, vagy gyengén besülyedt scrobiculáig. A scrobiculáris gyűrű nem világos, scrobiculáris körsáncz sincsen, hanem a scrobicula gyakran elenyésző sugaras bordákkal vagy redőkkel beleolvad az extrascrobiculáris felszínbe, mely kétféle nagyságú dudorokat visel. Utóbbiak vagy egészen rendetlenek, mint pl. az a-nál, a hol 16 esik 2'5 mm

2-re, vagy az imént említett sugaras redőket hajlandók folytatni, mint pl. az c-nél, vagy még valamivel szabályosabban helyezkednek el, különösen az adradiális szegély mentén, mint pl. a b-nél, melynek második lemezén 6 egyenlő dudorból álló határozott sor látható. A scrobiculák egyetlen esetben sem olvadnak össze, hanem mindig dudorok választják el őket. A scrobiculák az aránylag magasabb lemezeken, pl. a c-n, majdnem kerekek, az alacsonyabbakon elliptikusak, pl. az c-n, melynél az intertuberculáris dudorok egyetlen vékony sorra szorítkoznak. Az egyes lemezek adradiális szélei majdnem egyenesek, legfeljebb gyengén homorúak, befelé rézsútosak s fogacskákkal bírnak, melyek gyenge, legömbölyített meridionális bordában enyésznek el (143, 146, 147. ábra). Az egy lemezre eső fogacskák száma, mely az interambulacrálissal összefüggő ambulacrálisok számát jelzi, körülbelül 11 az a 3. és 4. lemezén, a b 3. lemezén, az c nagyobbik lemezén és a c-n. A b