Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Bányászat és kohászat a Felvidéken a magyarok évezrede alatt

A15. századi nagy fellendülés alapjait a tőkés vállalkozó megjelenésével is magyarázhatjuk. A városok ún. „főtéri" családjai (Ringbürgerek, Waldbürgerek) uralták a szövetkezeteket, mind a tőkével, mind pedig a bányászati-kohászati szakértelemmel. I. Mátyás jövedelmeinek az 1470-es évek derekán mintegy 27 %-a származott a bányászatból, felerészt a nemesfém- és réztermelésből, felerészt a sóból. A bányászattal foglalkozók ebben a korban sem érhették el az összlakosság 1 %-át. Törökidők (1550-1711) A török viszonylag csekély kárt tett a bányavárosokban (Rudabánya, Telkibánya, Szépbánya pusztulása), viszont annál nagyobb veszedelmet jelentettek a függetlenségi harcok, a vallásháborúk idegen zsoldosai, s a feudális hatalmaskodások. Arany. Az ország aranyvárosa továbbra is Körmöcbánya, bár 14-15. századi ragyogását már régen elvesztette. Pénzverése és kohászata révén központ, bányái - egy-két rövid szakaszt leszámítva - keveset és veszteségesen termelnek. Újbánya és Boca bányászata lehanyatlott, időlegesen szünetelt is. A Szepességben egy királyi bizottság 1611-ben már nem talált működő aranybányát: Gölnic, Szomolnok, Remete és Svedlér bányáit már évekkel azelőtt fölhagyták. Csekély mennyiségű aranyat mostak a nyugat-felvidéki folyó- és patakmedrekben (Vág, Nyitra, Csallóköz stb.) Ezüst. A 16. század közepétől Selmecbánya már szinte egyedül maradt az ezüsttermelésben. A szomszédos bélabányai, bakabányai, újbányái bányászatot váltakozó sikerrel művelték. A Szepességben a királyi bizottság (1611) már csak a svedléri ezüstbányákat emeli ki, Gölnicbánya, Szomolnok, Remete bányái alacsony szinten termelnek. A szepességi ezüsttermelés a fellendülő réztermelés függvénye lett. Réz. A 17. századra a besztercebányai réztermelés jelentéktelenné válik, a szepességi pedig alacsony szinten állandósul. A rézfeldolgozás központjai: Szomolnok, Igló és Lőcse. Vas. A gömöri és a szepesi terület egyértelműen az ország vastermelő központjává válik: a 16. sz. második felében 41 vastermelő helyet ismerünk e tájról, köztük a későbbi századokban jelentős szerepet játszók közül számosat: Tiszolc, Rohnic, Krompach, Rozsnyó, Betlér, Murány, Nagyrőce stb. Kősó. A máramarosi sótermelés nem volt számottevő. Az alsó-magyarországi körmöci kamara termelési eredményei a 16. sz. harmadik negyedében, a 17. sz. derekán és a századvégen (éves átlagban): 250 kg arany és 6.000 kg ezüst, 70 kg arany és 3.500 kg ezüst, valamint 350 kg arany és 17 ezer kg ezüst. A felső-magyarországi ezüsttermelés a 17. században nemigen haladhatta meg évenkénti átlagban az 500 kg-ot. A besztercebányai rézvállalat - most már kincstári kezelésben - 2.800 t rezet és 1.500 kg ezüstöt állított elő az 1560-as években éves átlagban. A század végére, ill. a 17. sz. derekára azonban 500-7501, ill. 300-4001 eredményt mutathatnak csak fel. A 16. sz. utolsó évtizedeiben a kincstári bevételeknek mintegy 30-35 %-a származott a bányászati tevékenységből, a 17.sz. második felében pedig még ennél is valamivel több. A Felvidék ezeknek a bevételeknek legalább a háromnegyedét szolgáltatta.