Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Bányászat és kohászat a Felvidéken a magyarok évezrede alatt

ta, amely - a hazai városfejlődés viszonyait figyelembe véve - hosszú, akár évszázados fejlődést feltételez. A tatárjárás után egyértelmű a német elem szervezett betelepülése. Közismert és újabban vitatott a III. Béla féle jövedelem-kimutatás, mely szerint a bányászatra alapozott bevételek - pénzverés és kősó - 35-40 %-ot tehetnek ki, nem számítva a sóvámokból, s a királyi saját bányászkodásból befolyó összegeket. A pénzverés, amelyhez az ezüst túlnyomóan a Felvidékről származott, a királyi jövedelmek 25-35 %-át tette ki. Mindezt az országlakosok talán fél %-a állította elő. Eldoradótól a lesüllyedésig (1301-1550) I. Károly királyhoz fűződik a korszerű államháztartás - benne a pénzverés és a nemesfémtermelés - korszerű szabályozása. Az aranybányászat gyors föllendülését jelzi, hogy áttérnek az arany-valutára (1325k). A bányakamarák székhelyét az ezüsttermelő központokból áthelyezik az újonnan alakult arany-városokba: a Felvidéken Selmecről Körmöcre, Gölnicről Szomolnokra. A 15.SZ. elejétől újabb jelentős ércelőfordulást már nem tárnak föl, a korábbiak pedig részint kimerülnek, részint elfulladnak a nagy mélységekben; a bizonytalan belpolitikai helyzetben sokat szenvednek a bányavárosok. (Selmecet és bányaműveit pl. az egri püspök égetteti föl stb.) A 1516.SZ. fordulóján Thurzó, majd a Thurzó-Fugger vállalkozás ismét felemelkedést jelent, s tart a Fuggerek kilépéséig, s a kincstári bányászat uralkodóvá válásáig. E korszakból a Felvidéken mintegy 60 nemesfém-kitermelő helyet ismerünk. Arany és ezüst. A század elején alapíttatnak s hihetetlen gyorsan érik el fejlődésük csúcsát a leghíresebb aranyvárosok, köztük is első helyen Körmöcbánya. Selmecbánya és Gölnicbánya termelése csak a külső beavatkozások következtében egyenetlen. További főbb nemesfém-termelő helyek: Újbánya, Bakabánya, Fejérbánya, Libetbánya, Breznobánya, Besztercebánya, Szomolnok, Rozsnyó, Igló, Dobsina, Rudabánya, Telkibánya, Ida, Hilyó, Szépbánya, Boca, Hibbe, Rózsahegy stb. Réz. A felvidéki réztermelés a 15. században válik jelentőssé, s a Thurzó-Fugger vállalkozással európai gazdasági tényezővé. Központja: Besztercebánya. Jelentős még a Szepességben Gölnicbánya, Szomolnok, Igló, Gömörben Dobsina, valamint Libetbánya, Alsósajó, Csetnek, Lassúpatak, Pelsőc, Rozsnyó, Mecenzéf, Rudabánya stb. termelése is. Vas. A Szepességben Igló, Gölnicbánya, Gömörben Dobsina, Rozsnyó és Csetnek a központ. Kősó. E korszakban a máramarosi bányák termelése eltörpül az erdélyiek mellett. I. Mátyás idején a huszti váruradalomhoz tartozó máramarosi sóbányák Beatrix királyné tulajdonában vannak. A legmagasabb szintet az aranytermelés az 1330-1380 közötti időben érhette el. Nagy Lajos 1343-ban atyja által alig egy évtized alatt tezaurált hatalmas mennyiséget tudott Nápolyba küldeni: mintegy 6.000 kg aranyat és ugyanannyi ezüstöt. A 15. sz. végén a körmöcbányai kamara évi átlag közel 2.000 kg aranyat, az 1530-40-es években pedig csak 250 kg aranyat állított elő. Az ezüsttermelés ugyanezen időben évi átlagban 3600 kg, ill. 5.500 kg volt. A besztercebányai rézvállalat a 16. sz. első felében évi átlagban 2.050 kg-nyi ezüstöt állított elő. A Felvidék nemesfémtermelése mintegy háromnegyed része volt az országosnak.