Hadobás Sándor szerk.: Az Érc- és Ásványbányászati Múzeum Közleményei 3. (Rudabánya, 2006)
Tanulmányok - A gömöri bányászat múltjából (Batta István)
A gömöri bányászat múltjából BATTA ISTVÁN A Szepes-Gömöri Érchegység déli és délnyugati lejtőin elterülő s az egykori Gömör-Kishont vármegye északi részét képező gömöri bányavidék határait keleten Barka, nyugaton Tiszolc, délen Pelsőc és Lice, északon pedig Dobsina és Hollópatak vonala alkotja. A Szepes-Gömöri Érchegység valamennyi hegységünk közül a leggazdagabb ásványi anyagokban. Az érctelepek többnyire az ópaleozoikum kezdeti időszakából származó porfiroidokban fordulnak elő, míg a nem-érces ásványok a karbonkor és a mezozoikum kőzetrétegeiben találhatók. Elsőként a vasérctelepek említhetők, majd a réz-, ezüst-, antimon-, óarany-, nikkel kobalt-, higany-, mangán- és ólom-cinkérc előfordulások következnek. A nem-érces nyersanyagok közül jelentősek a magnezit-, súlypát- (barit-), azbeszt-, zsírkő-, szerpentin- és mészkőtelepek. Az említett ásványi nyersanyagok fokozatos felfedezése képezte nemcsak a bányászat, hanem a kohászat és a velük rokon, illetve tőlük függő foglalkozási ágak létrejöttének indítékát, felvirágzásuknak és fennmaradásuknak az alapját is. így számos családnak biztosították hosszú évszázadokon keresztül a létezéshez szükséges anyagi bázist, s váltak egyben sorsuk fontos tényezőjévé a kulturális, társadalmi és a politikai fejlődés terén is. Gömör nyersanyagkészletei össztársadalmi szempontból is figyelemre méltóak voltak. Az 1899. évben például 204.690,9 tonna nyersvasat állítottak elő az itt kitermelt ércekből, ami a magyarországi vasgyártás 45,3 %-át tette ki. Joggal nevezték tehát Gömört a „vas és acél megyéje "-nek. A vasércek közül elsősorban a szideritek (pátvaskő, vaspát) két típusa állt az érdeklődés középpontjában. Az első telérjellegü