Uzsoki András: Adalékok az aranymosás történetéhez és technikájához (Érc- és Ásványbányászati Múzeumi Füzetek 31., Rudabánya, 2004)

Az arany mosás technikája - Csallóközi aranymosó-felszerelés a 20. század első harmadában - A szigetközi aranyász technikája és felszerelése

Csallóközi aranymosó-felszerelés a 20. század első' harmadában Nagy Erzsébet 20. század elején megjelent közleménye az egyik leghitelesebb leírás a csallóközi aranymosók felszereléséről. Ehhez jó kiegészítésnek tekinthetjük Baranyai József és Khin Antal későbbi tanulmányait. A csallóközi aranyászok munkamódszere és eszköztára szinte teljesen azonos a szigetköziekével, ezért itt csupán vázlatosan foglalkozunk vele. A más folyók mentén dolgozó aranyászokkal szemben a csallóközi és a szigetközi aranymosók nem csak lakóhelyük körzetében gyakorolták mesterségüket, hanem rendszeresen felkeresték a távolabbi helyeken található torlatokat, zátonyokat is. Felszerelésükből ismerjük a széles kerekű úgynevezett aranyásztalicskát, mellyel kupacokba szállították a mosandó fövenyt; a laza folyómederbe az ilyen kerék kevésbé süllyedt le. Khin A. említi, hogy nem minden csallóközi aranyásznak volt posztóval fedett asztala: „A kezdetlegesebb aranyászpadnak nem volt posztója, hanem azt haránt bevágások helyettesítették, s ebben akadt meg az aranyporzó. Arra az aranyászra, akinek csak ilyen szerszáma volt, mondták, hogy lóval aranyászik. Ilyen eszközzel dolgozott az aranyász, mert a posztó felrakásával idő múlott. " A szigetközi aranyász technikája és felszerelése A szigetközi aranyászok közül az ásványi és a lipóti aranymosók életmódját ismerjük legjobban. E fejezetben Timaffy László és a szerző kutatásai alapján mutatjuk be egy aranyász munkavégzését, technikáját és felszerelését. Előre kell bocsátanunk, hogy a Duna kisalföldi szakaszának a 19. század végén bekövetkezett szabályozása óta nagyon megfogyatkoztak a mosásra alkalmas zátonyok, torlatok, amely körülmény lényegesen hozzájárult ennek az ősi mesterségnek a lassú kihalásához. Az 1930-40-es évek-