Hadobás Sándor szerk.: Bányászattörténeti Közlemények 5. (Rudabánya, 2008)

Közlemények - Ércőrlő malomkövek Telkibányán. (Benke István)

déken a legelterjedtebb berendezés volt a XV. századtól a XX század elejéig. A finomabb őrlést az érc minőségétől függően malomkő-párokon vagy görgősmalmokon végezték el. Mosásnál a vízzel elfolyó iszapos zagyból is igyekeztek az ún. szereken kinyerni nemesérc-szemcséket, ami egy ponyvával vagy posztóval ellátott, bordázott ferde pad volt. Ezen a nehezebb fajsúlyú nemesérc-szemcsék leülepedtek, elakadtak. A kisebb fémtartalmú érceknél, ahol a mechanikus dúsítás nem vezetett eredményre, a XrX. század végéig foncsorozási eljárást alkalmaztak. A telkibányai ércek dúsításánál az őrlés volt a legnagyobb feladatot igénylő munkafázis, és ennek köszönhető, hogy itt az ércőrlő malomkövek minden formája megtalálható. Az őrlési technológia kifejlődéséhez hozzájárult az a kedvező körülmény is, hogy a malomkőkészítéshez legalkalmasabb hidrokvarcit és kovásodott riolit Tokaj-Hegyalja jellegzetes és gyakori kőzeteinek számítanak. E térségben hét helyen volt malomkő-bányászat és -gyártás a XX. század közepéig. A telkibányai múzeum kertjében kialakított malomkőpark közel nyolc évszázad ércelőkészítési technológiájának egy-egy korszakát mutatja be. A vízenergia hasznosítása előtt az érc őrlését kézzel hajtott kisméretű malomköveken végezték, ezekből a Jópatak völgyében működő érckohó helyéről számos darab került elő. A legrégebbi technológiát képviseli az óriási kőmozsár, melyben az érc durva törését kézi erővel, vasrúddal végezték. A vízenergia bányászati hasznosításával kapcsolatos első adat 1331-ből származik, amely szerint Körmöcbányán vízkerékkel hajtott ércőrlőket helyeztek üzembe. Feltételezhetően Telkibányán is ebben az időben kezdték alkalmazni a vízienergiát, amihez a terepviszonyok kedvező feltételeket nyújtottak. A folyamatos vízellátás biztosítására épült hajdani gátak nyomai legalább is erről tanúskodnak. Az Ósva-völgyben még mindig állnak egy ilyen építmény maradványai. Telkibányán az ércőrlés legelterjedtebb változata egy olyan, kovásodott riolitból durván faragott, vízkerékkel meghajtott malomkő-pár volt, aminek alsó, álló része a földön feküdt, felső, forgó részét pedig a kívánt őrlési finomságtól függően egy fából készült emelőállvánnyal szabályozták. Az eddig felkutatott adatok alapján