Bél Mátyás: Sopron vármegye leírása III.; C sorozat 4. kötet - Sopron Város Történeti Forrásai (Sopron, 2006)

Sopron vármegye leírása

kezdet okozta nyomorúságok. Az bizonyosan tudva van, hogy egészen addig nem csitult el e viharos időszak, míg Frigyes a koronát és Sopront vissza nem adta — erről szándékunk sze­rint alább fogunk szólni. De Utószülött LÁSZLÓ, miután vég­re visszakapta őt az ország, úgy tűnt, helyrehozza anyja ural­kodásának ezt a vétkét. Ugyanis a városnak úgy biztosította az árumegállító jogot, hogy az egyenlő legyen a pozsonyia­kéval, melyet nekik egy és ugyanazon oklevéllel állított ki. 57 Ezt azon a helyen gondosan' > közöltük, 58 itt viszont annál buz­góbban megismételjük, mivel a soproniaknak érdekében áll, hogy az ilyesfajta kiváltságok épségben megőrződjenek. így olvasható tehát a pozsonyiak aranybullájában: Kívánjuk to­vábbá — nem támasztva akadályt a fenti határozatunk —, hogy városaink, Sopron és Nagyszombat minden egyes lakó­ja, minden árujukkal magába a városba jőve ne legyenek kötelezve áruik lerakására; ennek a szabadságnak mondott Pozsony városunk lakói hasonló) módon és kölcsönösen ör­vendjenek és élvezzék azt, amikor és valahányszor csak tör­ténetesen Sopronba és Nagyszombatba, városainkba áruik­kal betérnek. Ezenfelül jóváhagyjuk és megengedjük, hogy városainknak, Sopronnak és Nagyszombatnak minden la­kója minden árujával nyugodtan és szabadon átkelhes­sen királyságaink minden vidékén, a Bosznán túli részek­re, Zenggbe, a tengerparti részekre és tovább, ahová csak akarnak, melynek nem támasztanak akadályt más levele­ink, melyeket az áruk efféle lerakásával kapcsolatban bár­kinek vagy bárkiknek adtunk és megengedtünk. Nagyszerű jogok voltak ezek a városnak. Később országos törvényekkel szentesítették 10 és erősítették meg őket. 59 Ma már teljesen je­lentéktelenek, ugyanis a mohácsi vész óta lassan elhalványod­tak. E káros folyamat okát a kereskedelem iránti tunya magyar közömbösség mellett a rengeteg csaló zsidónak, görögnek és rácnak lehet tulajdonítani, akik egyedül a kereskedéssel fog­lalkoznak. Ők ugyanis annyira elárasztották Magyarországot, hogy a városi polgároknak már alig maradt terük arra, hogy ezzel az életmóddal keressék kenyerüket. Egyébként a sop­roniak árumegállító jogát érvényesnek ismerte el a királyok ékessége, Corvin MÁTYÁS, mind a koronázás előtt, 1463-ban, mind a következő évben, április idusát megelőző napon, a koronázás után. 60 Az oklevél egy kiragadott részlete így szól: Hogy Sopron városunkat mostantól fogva nyilvános vásár­Utószülött László különleges jóindulata a város iránt Mátyás okleveleivel megerősítést nyer iJ A mű második kötetében, Nagyszombat város történetének II. fejezetében, X. §. 86. oldal. k) Megismerhető ez az országgyűlési végzésekből: Albert 9. törvénycikke, 1574. évi 36. te, 1569. évi 18. te, 1599. évi 33. te, 1603. évi 14. te

Next

/
Oldalképek
Tartalom