Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Szalatnai Rezső: Memorandum

könyv) A katolikus ifjúság és lapja lankadatlan erővel képviselte továbbra is a lendületet, emberséget és kritikát. Pfeiffer Miklós dr. az evangélium szellemében áll a magyarországi szlovákság jogainak teljes elismerése és gyakorlati megvalósulása mellé. (Cikke a Láthatárban) S így tettek még sokan az értelmiség részéről. Ennek a magatartásnak köszönhető, hogy a Magyarországrajutott szlovákságnak, melyet 1938 novemberében saját értelmiségi vezetői jórészt elhagytak, a szellemi szabadság és közművelődés dolgában jobb sorsa volt, mint a Szlovákiában maradt magyarságnak. Kétségtelen, voltak súrlódások és voltak bajok a magyarországi szlovákokkal. Mint már mondottuk, ezek egyként érték a hazatért magyarokat is. De az igazság erejével kell kijelentenünk, hogy a szlovákokat ért sérelmekhez semmi közük a velük együtt élt és együtt élő, közös szülőföldről származó magyaroknak. Mélyen elítéljük azt a bánásmódot, amelyben a szlovák és cseh telepeseknek volt részük. Véteknek, hibának tartjuk, hogy elbocsátottak állásaikból állami alkalmazottakat, vagy megrövidítették őket jutalmazásukban csak azért, mert szlovákok voltak. De nem tartjuk becsületes politikának azt a módszert, amely egy rendszer hatósági túlkapásaiból, melyek sokszor csak elszigetelt jelenségek voltak, fegyvert kovácsol egy ország és egy nemzet ellen. A magyarországi szlovákság sérelmei mögött mindig volt egy érzelmi mellékhang, mely az általános túlzásban és szenvelgésben találta meg a maga formáját. Azért a szlovák panaszokat erős kritikával kellett fogadni. A szlovák telepesek ellen például az erőszakosságot Habsburg Albrecht főherceg katonatiszti egyenruhában végezte, néhány barátjával, sokszor egyedül. Ezt Somorjáról és környékéről, ahol ilyen telepesek voltak, pontosan tudjuk. S a szlovák telepeseknek épp a magyarok adtak támogató kezet. Ugyanazok, akik siettek Budapestre, s a kormányt kérték, nem engedje meg, hogy akár a főherceg is ilyen szabadosságokat és bűnöket kövessen el a magyarság számlájára. Tény az, hogy ezeknek a tiltakozásoknak volt is foganatjuk. A szlovák kolonisták, akiket a magyarság megtörésére és megrövidítésére telepítettek le annak idején a Csallóközbe és a Kisalföldre, elvihették magukkal sértetlenül minden ingóságukat, ha önként el akarták hagyni Magyarországot. Erőszakos elhagyásra semmiféle hatóság nem kényszerítette őket. S Magyarország Szlovákiával olyan egyezményt kötött a telepesek kártérítésére, amelyben túlzott gavallériával fizette meg minden kárukat és veszteségüket. Ugyanitt kell megemlítenünk azt is, hogy a szlovák telepesek ügyében hathatósan interveniált Budapesten Esterházy János és a magyar párt gazdasági osztályának vezetője is. A visszacsatolás legelején történt a sajnálatos nagysurányi incidens, midőn a demonstráló és éneklő szlovákok közé lőttek a magyaj csendőrök, s egy 279