Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Peéry Rezső: Peremmagyarok az idő sodrában

Ki kell tartani, hogy szelíd, de makacs figyelmeztetésül létünk példájával idéz­zük e sok színben gyönyörű föld törvényeit, komplikációit, izgalmasan nehéz fel­adatait, természetes színskáláját, emlékeit és múltját, mely részben a jövő is. Aki a mi földünkön ballag, a magyar századok leggazdagabb emlékeivel ta­lálkozik, és a történelemmel perel. A kövekben mintegy sűrítve egy elmúlt ország és egy el nem múlt kultúra alszik. Háromszáz éves intézetben foglaltuk el apáink helyéi, tehát a hagyomá­nyokkal körülöttünk és bennünk friss körülnézésre neveltek, harcra, oppo­nálásra, protestálásra és építésre. Nem a fóliánson kezdtük, hanem a szaba­dabb eszméleten - később a fóliánsok megtanítottak arra, hogy kardosan, at­tilásan avagy már polgáriasabb dolmányban itt alapozták meg e modern ma­gyar polgári és emberi magatartás hagyományát, Kölcsey Ferenctől Wesse­lényin, Pulszkyn és Kossuthon át a pozsonyi utcáról a spielbergi setétségbe kergetett Lovassy Lászlóig avagy a szelíd Jókaiig. Nagyszombat - barokkja Pázmányról beszél, s harangjai magyar ellenre­formációt súgnak. Hibbe Bálint urat, Kakaslomnic Berzeviczyt, Eperjes a szerencsétlen emlékű Kerényit és a sikeres Pulszkyt, Bossány Kazinczyt, a tátrai ösvény Hunfalvyt, Lőcse és Késmárk Czelder Orbánt, Rarbok Borne­misza Pétert, a Sárosi Kúria Szinnvei Mersét, a zólyomi vármegyeháza Grün­wald Béla tragikus alakját idézi. Ám ne folytassuk a felsorolást, mely kira­gadottságában és vázlatos mivoltában nagyon is méltatlan e táj civilizációs géniuszához, szellemi emlékgazdagságához és történelmi ihletéséhez, mely­ről beszélni szeretne. A hegyek, a völgyi városkák és virrasztó várromok úti­kalauzául kicsit a magyar uralmi tehetség, alkotó akarat és teremtő géniusz tör­ténetét kellene megírni. A hatalmak és népek életteréről lehet vitatkozni, a szel­lem élettere mindénesetre pontosabban és hiánytalanabbul állapítható meg. Persze mindez előbb is így volt. Amíg azonban háromnegyed milliónyian éltünk és dolgoztunk, annak a hosszabb fegyverszünetnek viszonylagos bé­kéjében, mely 1920 és 1938 között telt el, csak egyszerű hátterünk volt a múlt. Most, hogy ismét magunkra maradtunk, fegyvertársunkká, támaszunkká lett. A körülöttünk levő új világban állt talpra és magasodott meg árnyéka: láthatatlan seregei adnak reményt és bizalmat a csüggedőknek. Nem csak a környezet eseményei, hanem a kortörténések is gyökereinkhez kény­szerítenek. 4 Ha egyszer még lesz alkalom arra, s egy kis nemzet politikusának szavaival élve, marad Európa s utókor, melynek sorsunkról és tapasztalatainkról be­számolót adjunk a gondolat szabad közlésének, az észlelet érdektől függet­232

Next

/
Oldalképek
Tartalom