Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Krasznahorka

iros tulioánvirág divatjának évében Fráťer Lóránd, a nófáskapifány hangversenyezeťť egyik vidéki városkában. Mielőtt hozzákezdett volna, odafordult a közönséghez: — Hölgyeim és uraim, most egy kis dalt fogok előadni, mely nem az én szerzeményem. Szerzette pedig azt özvegy gróf Andrássy Tivadarné őexellenciája. így mondta. Decens meghajlással fordult a jelenlévő dáma felé és elkezdte az ő csodás előadó művészetével : Krasznahorka büszke vára, ráborult az éj homálya. Tornyok ormán az őszi szél, régmúlt dicsőségről beszél : Rákóczinak dicső kora, nem jön vissza többé soha 1 Katonái rég pihennek bujdosó fejedelemnek, A toronyból késő este, tárogató nem sír messze . . . Olyan kihalt, olyan árva Krasznahorka büszke vára. Hej! pedig került idő, midőn nem volt kihalt Krasznahorka büszke vára. Midőn fegyfercsörgés, gyermekzsivaj, pohárcsengés, asszonykacaj verte föl csöndjét. És midőn a réges régi idők homályából előtűnik az országát vesztett királynak ott szemben a somhegyi kis erősségen megpihenő alakja, aki hallgatni volt kénytelen a tatárok elől ide menekült népek sikongó jajszavát s aki az akkori szomorú idők követelményének engedve adta ki parancsát a mostani vár építésére, midőn is munkások lármája, kövek gördülése, építőanyagok robaja jelezte Krasznahorka büszke várának születését. - 241 — 14