Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Beckó

®

is zsákmánnyal ťerhelíen íelepedetí le a hatalmas Síibor vajda vadásztársasága a Vág mentén, egyik kopasz sziklatömb aljában. Röpködtek a ^ vígságos és többé-kevésbé szellemes szavak ide s oda. De a legfalpraesetfebb megjegyzéseket Beckó, Stibor udvari bolondja eregette szélnek. Joga volt ehhez, mert hiszen azí egyik jelenlévő úr sem vállalta volna, hogy ő a legbolondabb okos, Beckó komáról azonban szívesen elismeríék, hogy ő a legokosabb bolond. Mikor már könyekig megnevettette a társaságot, Stibor így szólí hozzá : — No komám, ma önmagadon is túlteííél szellemi sziporkáiddal — Meghiszem azí — felelíe Beckó öníelten. — Jó és hálás gazdád is vagyok én neked ezérí. — Nem hiszem azí — vágía ki meggyőződéssel a bolond. — Nem-e ? no háí kívánj íőlem valamií, íe likas garas. — Kívánjak ? ez nálam könnyen megy, nem úgy mini nálad a íeljesiíés. Amaz sólyom madár, ez csiga biga. Nos teháí : épits nekem iťť fölöttünk erre a sziklára olyan várat, amilyen senkinek sincs az országban. Síibor fogva volt, mert az urak az ő rovására kezdtek kacagni, de hát az adott szó teljesítése kötelezte, még ha bolondnak is adta szavát. Érezte, hogy a noblesse oblige láncaiba keveredeíí. No, ha belekeveredett, ki — 410 -