Dienes Adorján: Regélő romok (Rozsnyó. Sajó-Vidék, 1935)

Lőcse

— Menjünk egy heggyel tovább testvérek, nines vizünk iff. Végre a város mai helyén a sziklák könyörületesek voltak hozzájuk : vizet adtak nekik. Mindenek előtt szilárd falakkal vették körül s erősítették meg a hegyet, csak azután kezdtek hozzá a város építéséhez. Nehezen ment a munka, mert a hegyet a régi időkben tölgyerdő borította és a százados gyökerek s csonkok kiirtásával sok baj volt. Ámde félve s rettegve is dolgoztak, mert hiszen meg volt a valószínű lehetőség arra, hogy a tatárok ismételten betörnek és újból elpusztítanak mindent. Magas őrházakat építettek tehát, melyekben az őrök éjjel-nappal vigyázták a vidéket. És ez az elővigyázatosság nem volt hiábavaló, mert egy napon tényleg kisebb tatár hordák tűntek föl a vidéken és az őrök torkuk szakadtából figyelmeztették a népeket : — Leuť schaut 1 Emberek vigyázzatok 1 Az őrök ez ébersége folytán a tatárok nem tettek nagy károkat és e folyton ismételt őrkiáltozások emlékére a teljesen fölépült, uj város Leutschaunsk, Lőcsének neveztetett. Mindez a regék világa felé sandító hagyomány. Azonban akárhogyan épült és akárhonnan vette nevét, Lőcse egyszerre csak a virágzó vár-városok sorába lépett. Annyira, hogy már V. István 1271-ben megírta Lőcse számára a pecsétes levelet : — A falakkal körülvett s megerősített város életrevalósága s fekvése megérdemli azt, hogy imperiumoí kapjon. Megtesszük hát a szepesi szász tartomány fővárosának. Nagy volt az öröm, midőn az első szász ispán bevonult a város falai közé : — Vivat sachsengraf Ardoldus de Garga, vivat 1 . . . A következő időkben hát szépen fejlődött s virágzott Lőcse, központjává lett az iparnak s kereskedelemnek, sőt árumegállító jogot is szerzett magának. Jaj, ez pedig nagy privilegium volt ám. Jött az árukkal megrakott kereskedő Lengyelországból, sietett volna ide-oda az ország belsejébe, hogy sebfiben túladjon portékáin, azon- 204 - (|