Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Második rész

— Csodálatos eszme — mondta. — Ilyen őrültséget még az iskolai dolgozataidban sem olvastam soha, pedig azokra literszámra pocsékoltam annak idején >a piros tintát. A segédtisztem még úgysincs kijelölve. Pokoli marhaság. Tüneményes! — A térdét csapkodta, úgy megtetszett neki az ötlet. Már nyúlt is a pálinka után, hogy megigyuk rá az áldomást, de aztán újra letette az üveget. — Álljon meg a menet. Előbb a hivatalos ügyek. Szóval, először is most kapsz tőlem négynapi szabadságot. Másodszor, Tivadar barátodat értesíted, hogy mához öt napra Miskolcon várom. Együtt utazunk Szombathelyre. A többire pedig rá se ránts, csak dűlj előre. — Bokából — hagytam jóvá, de nem valami telkesen, mert ezt mintha már hallottam volna néhányszor ennek a háborúnak a során. Szarvas azonban elemében volt, hatalmasat húzott az üvegből, aztán a kezembe nyomta. — Igyál. Ne izgulj, olyan zűrzavar van már az egész vonalon, az isten sem törődik többé egy-két eltűnt tartalékossal. A megkerültekkel meg még kevésbé. Igyál. Aztán öltözz, megyünk a svábotóhoz. — Minek? — Az ales küld. Megpróbálok kocsit szerezni neki Pest felé. A svábok gyakran járnak Pestre, talán magukkal viszik. Jössz? — Nein. Mindennap történhet valami. Inkább azt a négy nap szabadságot választanám. Nem szeretnék még egyszer lebukni. — Nem azt kérdeztem. Pestre én sem megyek. A kastélyba, a svábokhoz, jössz? Mentem. A svábok egy közeli kastélyban laktak, egy egész gépkocsizó alakulat, remek híradóslányokkal. Beöltözve, altiszti meg tiszti rangjelzésekkel, őszintén szólva elsősorban miattuk tartottam Szarvassal: izgatták a fantáziámat. Olyan szőkék és karcsúak voltak a szürkéskék egyenruhájukban, akár az operett-tündérek. El sem tudtam hinni, hogy ezek is bestiák lennének, pedig akkor már hallottam róluk egyet346