Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út
Az idegen
magamban sem mondhattam neki ellent. Józsi kedves és rokonszenves. De azonkívül még más is. Bele is pusztulhattam volna ebbe a másba, de az ember aránylag nem pusztul bele olyan könnyen. Most meg már egyáltalán nem pusztulok bele. Felix ott ült mellettem, Szikorával beszélgetett inkább, Anikó pedig engem csaknem állandóan lekötött. 'Nem volt semmi összebújás, kezek véletlen érintkezése, sem lopott pillantások. Ültünk egymás mellett, mint véletlen útitársak a vonaton, de attól, hogy Felix ült mellettem, mégis szép volt minden. Az autóbuszt jóval megelőztük, aztán Szikora egyszer csak lefékezett. — Besztercén megiszunk egy feketét, aztán átadom a volánt. ! Néhány évvel ezelőtt, Szliácsra menet, már átfutottam a városon. A kocsi egy téren állt meg, az újságokból, képeslapokból, filmhíradókból ráismertem, hogy ez a híres Besztercebánya híres főtere. Aztán benn ültünk egy cukrászdában, Anikóval fagylaltot ettünk, Szikora feketézett, Felix pedig narancslevet ivott. Néztem poharában a szalmaszálat, az úszó jégkockát, és azt kívántam, hogy 'ha fizetésre kerül sor, ne akarja kifizetni az én fagylaltomat is. «Mikor jött a fizető, Felix észrevehette, milyen nyugtalanul gyűrögetem, kapcsolgatom ki-be a pénztárcámat, és 'készülődöm a számla kiegyenlítésére, mert alig észrevehetően elmosolyodott, és csak a narancslevet mondta be. Boldog voltam, hogy megértett, de talán magától is így találta helyesnek. Az út hátralevő részén a két férfi ült elöl, s Felix vezetett. A táj szépsége Anikót is lekötötte, nem csipogott annyit. Ez lesz hát a kocsijuk, gondoltam. Ez a kocsi, amely engem vitt ki a halászcsárdába kétszer. És ki tudja, hányszor találkozom majd vele, amikor már csak Szikoráékat viszi... De hát egy kocsitól ez nem árulás, és Felixtől is természetes, hogy túlad rajta, csak az én asszonyi érzékenységem túloz. Még egy ízben megálltunk, már közel a célhoz, egy gyönyörű szép helyen. Rátelepedtünk a 'kockás kocsipok277