Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Vájlok Sándor: A felvidék nemzetiségei és a szellemi közeledés problémája

VÁJLOKSÁNDOR A SZLOVÁKIAI RUTÉNEK. A szlovákiai nemzetiségek harcában időrendben a szlovák-rutén ellentét vetődött fel legutoljára. Az ellentét jelentkezésének idejéig a szlovák közvélemény nem is tudott arról, hogy a tartománynak jelentős rutén kisebbsége van, a tudományos és nemzetpolitikai körök pedig elintézettnek vették a rutén ügyet, mivel látták, hogy a keletszlovákiai ruténség szokatlanul erős elszlovákosodásnak indult. A statisztikai kimutatásokban számuk folyton csökkent, ugyanakkor pedig az ottani szlovákság száma aránytalanul emelkedett. A rutén községekben észrevétlenül otthonossá vált a szlovák iskola, a közigazgatásban zökkenő nélkül helyet kapott a szlovák nyelv és egyre több ember beszélt szlovákul. Ezt a csendes beolvadást azonban 1930 után váratlanul megállította a rutén nemzeti mozgalom, amelyet a rutén öntudat ébredése hozott felszínre. A rutén nemzeti mozgalom, amely a «Kőrösmezőtől a Poprádig» jelszót hirdette, a keletszlovákiai ruténség körében is szervezkedni kezdett. A mozgalom a mostoha sorsban élő görögkatolikus papságban és tanítóságban lelkes hívekre és szervezőkre talált. A papság munkája nyomán egyre nagyobb hullámokban terjedt nyugat felé és faluról-falura ébresztgette az alvó rutén nemzetet. 1934 körül már komoly formában vetődik fel a szlovák és rutén tartomány közti határok rendezése, mégpedig az etnikai helyzet figyelembevétele mellett. Erre a követelésre az egész szlovák közvélemény felfigyelt, s társadalmi és politikai téren heves harcot indított a rutén nemzetiek ellen. A rutén nemzeti mozgalom vezetői a szlovák támadások után nyiltan is felléptek a szlovákok ellen és mindenütt megindították, vagy pedig siettették a disszimilációt. A mozgalmat, melynek magyarbarát érzelmei nyilvánvalóak voltak, pártpolitikai okokból a cseh-szlovák kormány is támogatta. A kormány az autonomista mozgalmat akarta meggyöngíteni a ruténség támogatásával. Az eperjesi gör. katolikus püspökség ruténul levelezett a szlovák tartományi hivatallal, rutén nemzeti szempontokat kapcsolt be a papnevelésbe és tanítóképzésbe és az egyházi élet minden ágazatában — a heves szlovák támadások ellenére is — a rutén nép öntudatosítására törekedett. Harcára jellemző az egyik gör. katolikus pap levele a szlovák nyelvről és iskoláról: «Tanfelügyelő Űr! Ha már gyermekeinknek nem szabad anyanyelvükön tanulniok, hanem idegen nyelven kell, akkor legalább azt engedje meg, hogy magunk választhassuk meg ezt a nyelvet. Az állam nyelvét (a csehet) választjuk akkor, vagy pedig valamilyen világnyelvet, de a szlovákot határozottan nem.» A küzdelemnek hamarosan mutatkoztak az eredményei, mégpedig sokkal nagyobb mértékben, mint azt mindkét részen 24