Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Sellyey József: A felvidéki falu lelke

SELLYEI JÓZSEF Legenda volt az a hír. Mások holtbizonyosra állították, későbben be is bizonyult, hogy az iigyvéd-nemzetőrparancsnok már az előző napon Pestre utazott, vezér nélkül hagyta a falubéli katonacsapatot, sorsára és parasztjaira bízta a falut. Akkor, ama Vízkereszt napjától kezdődően sokáig nem volt a faluban, noha akkorig a falu magyarságvoltának vezéregyénisége volt. Akkor már a többi középosztálybéli ember, hivatalnok és efféle is elment biztonságosabb tájakra, ama Vízkereszt már az a nap volt, amikor a faluban már végképen csak a parasztokra volt bízva az élet sora. A falunak katonáskodó része, a fiatalabb, a frontról éppen hazakerült, leszerelt katonák, akkor már kezdették únni a november elejétől tartó nemzetőrködést, a kalandoskodást, annál inkább kezdették unni, mert akkor már vagy ötödik napja tartott a tavaszias idő, s az őszi határbéli munkák még nem voltak elvégezve. November elején úgy esett, hogy egyszerre befagyott a világ, a Vág vize is beállott. A férfiak hiába jöttek haza akkor a frontok véráztatta mezőiről, hiába voltak odahaza már két hónapja, azért mégsem lett kiszedve a határ földjéből a cukorrépa — pedig a gyár a fagyos napok dacára is egyre sürgette a szállítást — a búzák sem voltak maradéktalanul elvetve és a tavaszi vetések alá nem volt fölszántva a föld. A történelem az örök paraszti hétköznapok parancsmondó szavával keveredett el azokban a napokban, amaz ezerkilencszáztizenkilenc január hatodikán. A megelőző két hónap hosszán nemzetőrösködő harci kalandokban élték ki a falubéli parasztemberek a fronton kissé megromlott és más, korszerűbb értelmet kapott nernzetieskedésük maradványait, apró csatározásokban állítgatták a fiatal Csehszlovákia terjeszkedését. Nagyszombat közelében páncélos vonatot robbantottak. Sopornyáról egy hirtelen támadással kiverték a cseh légiók olaszkalapos, fácántollas csapatát és másfél napig meg is tartották magyar földnek ezt a szlovák falut. Az ideiglenes csehszlovák országhatár nagyon közel volt a faluhoz. A fiatal állam propagandaanyaga nagyon könnyen tudott átlopózni a tájékban elkeveredett rokoni kapcsolatok között. A lelkekbe akkor a cselekvések dinamikája helyébe beleült a várakozás. Nem volt az a várakozás a csodavárás és elragadtatottság várakozása, inkább a minden mindegy lemondása feszengett benne. A magyar tájék akkor híján volt az esedékes, átalakító sodrú parasztmozgalomnak. Ami akkor a háborús magyar romokra történelmi erőnek került, az idegen volt a parasztságnak, inkább ellenséges. A minden-mindegy mérleg egyik serpenyőjében az a Károlyiékról széltében elterjedt felfogás lapult, hogy a parasztság teherbíró képességét végképpen kizsaroló lendülettel akarnak országot teremteni az ország gyáripari munkásságának. A másik serpenyőjében pedig ott feküdt a fiatal Csehszlovákia ügyes és hatékony propagandaanyaga: a csehek nem fogják elvenni az elfoglalandó magyar tájék népének kultúráját, nyelvét, sem iskoláit, sem 174